Az írásos összegzés szerint mintegy egy évvel a 2022-es országgyűlési választás után is töretlen Orbán Viktor népszerűsége, akit tízből hat magyar most is szívesen lát a miniszterelnöki székben. „A 2010 óta hivatalban lévő kormányfő minden társadalmi csoportban nagyobb támogatottságnak örvend, mint korábbi kihívója" – írták.

A jogi elemző intézet ennek okai között említi az ukrajnai háború kapcsán tanúsított „békepárti testtartást”, a munkahelyek aktív védelmét, a kibővített családpolitikai intézkedéseket, a 13. havi nyugdíjat vagy „az elhibázott brüsszeli” szankciók okozta infláció elleni fellépést. Mint jelezték, ezek mind olyan ügyek, amelyekben a magyar választópolgárok többsége a nemzeti oldal álláspontját osztja, míg az ellenzék javaslatait elutasítja.

Ismertetésük szerint Márki-Zay Péter népszerűségi indexe a miniszterelnöki számokkal ellentétben „tartósan alacsony”. 2022 második hetében az aktív szavazók 26 százaléka támogatta, ám a kampány alatt számtalan kommunikációs hibát követett el,  jelenleg alig 18 százalékos a támogatottsága. 

Závech: Márki-Zay és Gyurcsány a lista végén

Az ellenzéki politikusok népszerűségéről a Závech Research közölt felmérést a Telexen. Abból az derült ki, hogy a népszerűségi listát Dobrev Klára és Donáth Anna vezeti. Márki-Zay Pétert leszámítva mindenkinek nőtt a népszerűsége a 2022 őszén készült felmérés óta.  A volt miniszterelnök-jelölt a lista végére került,  csak alig valamivel többen kedvelik nála a DK elnökét, írja a portál. A kormánypárti szavazók körében Toroczkai László a legnépszerűbb, Donáth Annát, az LMP-s Schmuck Erzsébetet és a szocialista Kunhalmi Ágnest is kedvelik. 

Mindkét kutatásban 1000-1000 embert kérdeztek meg, az Alapjogokért felmérése március 27-29., míg a Záveché  február 28. és március 8. között készült. Előbbi telefonos, utóbbi személyes adatfelvételen keresztül.