A Pécsi Harmadik Színház megsegítésére meghirdetett színházmentő akció sikerrel zárult, és a támogatási kampány zárásáig, vagyis március 23-án éjfélig több mint 21 millió forintot eredményezett – olvasható a teátrum közösségi oldalán.

A színház vezetése köszönetet nyilvánított mindenkinek, aki melléjük állt, „akinek része volt bármilyen módon abban, hogy ma kijelenthetjük: bizakodva nézhetünk a jövőbe”. Az év elején még úgy hitték, hogy január 14-én tartják meg színházunk utolsó előadását.

Ellehetetlenült gazdasági helyzetünk miatt kétségbeesetten kiáltottunk a világba mentőövért. A csodában bíztunk. És a csoda nem maradt el. Sokan hallották meg szavunkat, és siettek segítségünkre, ki tettekkel, ki anyagi eszközökkel

– írták a színház Facebook-oldalán.

Kockázatkerülő, racionalizált adománygyűjtés

A kampány 20 millió forint támogatás összegyűjtését célozta meg, ám újszerű módon: a támogatóktól csupán nyilatkozatokat kértek első körben, amelyet utalásra csak abban az esetben váltanak, ha a megmentésünkhöz szükséges összeget elérik.

A támogatók ezzel nem kockáztatják adományukat, azt nem egy reménytelen kezdeményezésre, hanem az eredményes megmentésre áldozzák.

A sikeresség minimumát a 20 milliós vágyott cél 70 százalékában, azaz 14 millió forintban határozták meg.

Emellett, eleinte az akciótól függetlenül érkeztek a felajánlások művészektől, akik az előadásuk teljes bevételét a színháznak ajánlva léptek, lépnek fel. A sort Nagy Bandó András kezdte meg február 16-i Bajban ismerszik meg a baj című estjével, majd Koltai Róbert folytatta, akinek még előttünk álló, március 29-i estjére az emelt áras jegyek napok alatt fogytak el

Végül, de nem utolsósorban Pécs Önkormányzata is a színház segítségére sietett azzal, hogy az éves 5 millió forintos támogatást nem a szokásos negyedévenkénti bontásban, hanem februárban, egy összegben utalta el.