A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytat nyomozást egy férfi ellen, aki láncfűrésszel fenyegette a vele szemben intézkedő rendőröket.

Hétvégén egyik éjszaka egy Komárom-Esztergom vármegyében található tónál a fejét maszkkal eltakaró férfi láncfűrésszel fenyegette a közelében tartózkodó embereket, ezért kihívták a rendőrséget.

A férfi a rendőri felszólítás ellenére nem tette le az akkor még mindig a kezében lévő láncfűrészt, hanem azzal úgy próbált közelíteni a rendőrök felé, hogy

közben megkísérelte beindítani, és azt kiabálta, hogy megdöglötök, mindenkit megölök.

Elejtette a láncfűrészt, helyette előkapott egy boxert

A férfi elektromos kényszerítő eszköz hatására elejtette a láncfűrészt, de elővett egy boxert és azzal indult el az egyik rendőr felé.

Mivel az elkövető cselekményével többszöri rendőri felszólításra sem hagyott fel, az intézkedő rendőrök vele szemben – a további ellenszegülés megtöréséért – ismét elektromos sokkolót alkalmaztak és elfogták.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a férfit gyanúsítottként hallgatta ki és elrendelte az őrizetét, majd kezdeményezte a letartóztatását, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság el is rendelt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.