A rendőrség honlapján frissítette a nyomozás fejleményeit, melyben a gyógyászati segédeszközökre jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatban tizenkét nyomozócsoport dolgozik.

A három új gyanúsítottat kedden fogták el a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a KR NNI és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) nyomozói. Lakásaikban, valamint a cég telephelyén iratokat, eszközöket és készpénzt foglaltak le.

Egy szegedi ortopédeszközöket gyártó cég – a nyomozók által beszerzett bizonyítékok alapján – 2018 és 2022 között mintegy 100 millió forint állami támogatást igényelt vissza jogosulatlanul az általa legyártott gyógyászati segédeszközök után.

Hasznot húztak a betegeken

Az illegális tevékenységet a cég ügyvezetője irányította három orvost is beszervezve az ügyletekbe.

Az orvosok közreműködtek a visszaigénylésekben azzal, hogy vényekre különböző ortopéd termékeket írtak fel általában vizsgálat nélkül, mindezt annak ellenére, hogy a betegeknek nem is volt szükségük segédeszközökre. A „csapat” egyértelműen arra törekedett, hogy minél nagyobb haszonra tehessen szert – ismertette a rendőrség.

Újabban kiderült, hogy egy szociális intézmény padlásán

zsákszámra álltak a legyártott és a gondozottak nevével ellátott, ugyanakkor számukra szükségtelen eszközök, amelyek nagy része nem is megfelelő minőségben lett legyártva.

A termékek között voltak ülőkorzettek, chenaeu-k (vagyis fűzők), járógépek, járókeretek, kerekesszékek, rollátorok, illetve botok.

 

Milliárdos csalás és további gyanúsítottak az országos orvosmaffia-hálózatban

Újabb három tagját fogták el az ortopéd cipőkkel való csalás megalapozott gyanújával vádolt orvosmaffia-hálózatnak. Mára már 40 gyanúsítottja van a csalássorozatnak: 16 orvos, 13 cégvezető és 11 alkalmazott. Bővebben>>>

Egy kis szegedi gyógyászati cég is nyerészkedett

Az elfogott orvosok egyike kapcsolatban állt egy másik, kisebb szegedi céggel is, amely szintén gyógyászati segédeszközöket gyártott. Náluk is többször előfordult, hogy jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat.

A keddi összehangolt akcióban elfogott két orvost, valamint az ügyvezetőt gyanúsítottként hallgatták ki költségvetési csalás gyanúja miatt;

az orvosokat bűnügyi őrizetbe vették, a kisebb cég vezetője szabadlábon védekezik.

Újabb gyanúsítottakat hallgatnak ki

Rajtuk kívül gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben érintett harmadik orvost is, aki a Győr-Moson-Sopron vármegyei nyomozócsoportnál folyamatban lévő ügyben már szintén gyanúsított, és jelenleg letartóztatásban van.

csalást irányító és a három orvossal kapcsolatban álló nagyobb cég vezetőjét is meggyanúsították. A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, őt a Baranya vármegyei nyomozócsoportnál folyamatban lévő ügyben már korábban gyanúsítottként kihallgatták.

A kedden elfogott három emberrel együtt az ügycsoportnak 44 gyanúsítottja van: 18 orvos, 14 cégvezető, 9 alkalmazott és 3 orvosi asszisztens.

Jelenleg a 2 őrizetben lévő orvos mellett a visszaélések miatt 15-en vannak letartóztatásban, 11-en bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg a többiek szabadlábon védekeznek.