Újra kellene gondolni a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok finanszírozásának rendjét, mivel jelenleg az alig-alig képes valamennyi feladatát megfelelő színvonalon ellátni. Bővíteni kellene például − természetesen a szükséges finanszírozási háttér megteremtése mellett − a főállású szakorvosok foglalkoztatását. Ma Magyarországon mintegy 3,5 ezer üzemorvos tevékenykedik, 75 százalékuk azonban részállású, és háziorvosi vagy egyéb szakorvosi praxis mellett vállal foglalkozás-egészségügyi ellátást. Mivel azonban a tevékenységet a munkaadók finanszírozzák, a főállású szakorvosok helyzete egyre tarthatatlanabb, mivel nekik ebből a díjból kell megfinanszírozniuk a rendelők fenntartásának teljes költségeit is. Ezért egyre inkább versenyhátrányba kerülnek a részállású foglalkozás-egészségügyi szolgáltatókkal szemben, akik sokszor főállású munkaidejük terhére végzik tevékenységüket.

Az ágazatban már egyébként is kialakult egy egészségtelen árverseny. A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatási díjakat ugyanis egy 1995-ös kormányrendelet állapította meg, amelyet legutóbb 1999-ben vizsgáltak felül. Azóta azonban gyakorlatilag az összes felmerülő költség jelentősen emelkedett, amit még az éles árverseny nélkül sem tudnának kigazdálkodni a főállású foglalkozás-egészségügyi szakorvosok vagy szakorvosokat foglalkoztató cégek. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) foglalkozás-egészségügyi szekciója ugyan évente kiad egy ajánlást a rendeletben szereplő díjtételek szinten tartása érdekében − vagyis arról, hogy mekkora összeg lenne reális a jogszabályban előírt tevékenység, illetve egyes vizsgálatok elvégzése ellenértékeként, amiből már színvonalas ellátást lehetne nyújtani −, azonban ezeket az árverseny miatt nem képes tartani az ágazat, vagy hajlandó kifizetni a munkaadó.

A munkáltatók egy része az 1999-es áraknál is olcsóbban szerződik és választ szolgáltatót, melynek ellenértékeként nem az előírt tartalmú szolgáltatást kapja. Ez kiszolgáltatottá teszi a munkáltatót egy esetleges munkaügyi jogvita esetén. Becslések szerint a munkaadók átlagosan az MOK által ajánlott árak felét, néha több mint felét is megspórolják a piaci versenyben kialakult alulárazás miatt. Ugyan a MOK évekkel ezelőtt megpróbált fellépni az egészségtelen versennyel szemben, azonban az általuk kitalált metódus, miszerint etikai vétség vádjával kellene eljárni a túl olcsó szereplők ellen, végül is fennakadt a Gazdasági Versenyhivatal radarján. A GVH ugyanis versenykorlátozásért mintegy egymillió forintos bírságot szabott ki a kamarára. A megoldás egy biztosító bevonása lehetne.