Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szijjártó Péter az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlésén emlékeztetett, hogy az elmúlt három év számos kihívást rejtett magában, és ezek között az egyik legsúlyosabb a koronavírus-járvány volt.

A nemzetközi közösség legfontosabb feladata most a felkészülés lenne egy esetleges jövőbeli hasonló kihívásra – figyelmeztetett, azonban leszögezte, hogy ehhez el kell kerülni a nemzetközi egészségügy túlpolitizálását.

Lélegeztetőgép-biznisz: 20 hónap után ledarálták a papírokat

A Transparency International hiába kérte ki a jogerős kúriai ítélet után a GR Technologies SDN BHD nevű gazdasági társaság átláthatóságával kapcsolatban keletkezett iratokat, a külügy azokat már 2021-ben megsemmisítette. Bővebben>>>

Drágának tűnnek, de életeket mentenek

A miniszter hangsúlyozta, hogy a pandémia világossá tette, hogy létfontosságú a normális körülmények között talán szükségtelennek, túl drágának talált stratégiai kapacitások létesítése, ezek ugyanis válság esetén emberéleteket menthetnek.

Magyarország minden szükséges és lehetséges intézkedést megtett, hogy felkészüljön egy esetleges következő egészségügyi válságra, és képes legyen megóvni az emberek életét

– közölte a külügyminiszter.

Erre pedig példaként említette a teherszállító repülőgépek vásárlását, a Nemzeti Oltóanyaggyár építését, egy lélegeztetőgépeket gyártó üzem létrehozását, illetve azt, hogy az ország készen áll védőmaszkok és kesztyűk előállítására.