Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szijjártó Péter az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen harcoló globális koalíció amerikai-szaúdi közös elnökletű ülésén kiemelte, hogy soha nem volt ekkora a veszélye a harmadik világháború kitörésének, és nem zajlott ilyen „nyílt és szégyentelen hivatkozás nukleáris képességekre”, emellett pedig minden eddiginél súlyosabb a terrorfenyegetettség.

Magyarország hozzájárul az IÁ elleni küzdelem sikeréhez, továbbra is támogatja a leginkább fenyegetett közösségeket, hogy ne kényszerüljenek lakóhelyük elhagyására.

Magyarország 16 fejlesztési programot támogat

Magyarország a következő időszakban tizenhat olyan fejlesztési programot fog támogatni Irakban és Szíriában, amelyek célja iskolák felújítása és működtetése, kórházak működtetése, illetve különböző, a közösségek szempontjából fontos egyházi, humanitárius és szociális intézmények működtetése annak érdekében, hogy ezek a közösségek ne kényszerüljenek otthonaik elhagyására”.

A programok összértéke 1,6 milliárd forint, de hazánk a katonai jelenlétét is fenntartja a térségben, jelenleg 134 magyar katona vesz részt egy iraki kiképzési misszióban az IÁ elleni koalíció keretében.

A tárcavezető szerint az ország támogatja az ENSZ törekvését, hogy az elszámoltathatóság elől ne menekülhessenek el az Iszlám Állam harcosai.

Hozzátette, hogy ennek keretében az IÁ legyőzésére kell koncentrálni, ugyanis az elmúlt években többször is azt lehetett hinni, hogy ez megtörtént, mégis újra és újra felüti a fejét a dzsihadista csoport a világ különböző pontjain, így a Közel-Kelet után már Afrikában is.

 

Orbán Viktor: Ebből még harmadik világháború is lehet

A miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában azt fejtegette, hogy a háború egyre véresebb és brutálisabb, éppen ezért mi sem lenne természetesebb, mint a békét pártolni. Ugyanakkor szerinte ez a szándék az uniós vezetők többségéből hiányzik. Az infláció elleni vakcinát viszont már megkaptuk, bízik benne, hogy hatni is fog. Bővebben>>>

Ördögi kört alkot a terrorizmus és a tömeges migráció

„Pontosan tudjuk, hogy a terrorizmus nem csak magában jelent veszélyt, az igazi veszélyt az jelenti, hogy a terrorizmus és a tömeges migráció egymással ördögi kört alkotnak” – mondta a miniszter.

Rámutatott, hogy minél magasabb a terrorveszély, annál nagyobb esélye van a bevándorlási nyomás erősödésének Európában, ráadásul a migrációs hullámokkal hazánk azonnal szembesül, miután mára a nyugat-balkáni útvonal vált elsődlegessé.

A terrorizmus elleni fellépés Magyarország számára kulcskérdés, mert

Európa ma képtelen lenne két biztonsági kihívást kezelni egyszerre, hiszen az ukrajnai háború következményei még mindig rendkívül súlyosak.

70 éve nem fenyegettek ennyit atomfegyverrel

A miniszter szerint a globális biztonság napjainkban nagyobb veszélyben van, mint az elmúlt hetven évben bármikor.

A nukleáris képességekre való nyílt hivatkozás olyan erőteljes, mint az elmúlt hetven évben soha, és a globális terrorfenyegetettség is olyan súlyos, mint az elmúlt hetven évben soha

„Úgyhogy egyesítenünk kell erőinket annak érdekében, hogy a keleti szomszédságunkban béke legyen, s délről ne legyünk migrációs nyomás alatt, ehhez pedig győzelemre van szükség a terrorszervezetekkel szemben” –  összegezte a tárcavezető.