Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) hivatalos közösségi oldalán összegezte a szombati szélvihar adatait. E szerint végül a János-hegyen szombaton mért 117 km/h-s szélmaximum egyrészt budapesti napi rekord, másrészt majdnem országos napi rekord is lett, de végül a 2012-ben Kab-hegyen mért 117,7 km/h maradt a napi csúcs.

A szél szombat délutántól lassan, fokozatosan mérséklődött, hajnalban már csak kevés helyen volt élénk a szél. Ezzel párhuzamosan estétől az ország legtöbb térségében kiderült az ég, így a reggelre nyugalomba jutó légtömegben az ország döntő részén fagyott: -4 és +1 fok közé süllyedt általában a hőmérséklet, ennél csak az északi völgyekben volt hidegebb.

Vasárnap már szép idő lesz

A szombatihoz képest vasárnap lényegesen több jut napsütésből, és kevesebb felhőből. Ugyanakkor tőlünk nyugatra melegfronti felhőzet súrol, ami miatt a késő délutáni óráktól a Dunántúl északnyugati részein megnövekszik a felhőzet. Kis eséllyel gyenge eső is kialakulhat arrafelé.

A hőmérséklet lényegesen nem változik (7-12 fok), de mivel ma legfeljebb csak élénk lesz a szél, emiatt hőérzetre mindenképpen kellemesebb időben lesz részünk a tegnapinál.

Óriási viharkárokat okozott a szél a fővárosban

A legtöbb kárt Budapesten okozta a helyenként több mint száz km/h-s szombati vihar. A viharos erejű szél miatt folyamatosan dolgoztak a tűzoltók az egész országban: leginkább Budapesten és Pest megyében akad dolguk – tudatta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Többek között úttestekre, vasúti sínekre, lakóépületekre dőlt fák, elszakadt elektromos vezetékek, távközlési kábelek miatt riasztották a katasztrófavédőket.

Budapesten a szombat délelőtti órákban a X. kerületi Keresztúri úton leszakadt egy villanyoszlopra rögzített közlekedési tábla, a VIII. kerületi Vajdahunyad utcában egy autóra dőlt a kerítés, a II. kerületi Máriaremetei úton egy uszoda tetejét bontotta meg a szél.