Kedd este, fél 9 magasságában kezdett terjedni egy feladatlap az idei érettségizők között: a képernyőfotón egy olyan feladatlap látható, amelyen a középszintű történelem érettségi két hosszú, valamint két rövid esszéjének témái látszanak. A dátumozása pedig 2023. május 10-re, azaz a történelem érettségi idei napjára szólt és sorszámként is ugyanaz szerepelt rajta, mint a hétfői magyar érettségi feladatlapján – írja az Eduline.

A gyanús feladatlap kedd este egy olyan Facebook-csoportban bukkant föl, amelynek körülbelül hetvenezer tagja van, elsősorban olyan diákok, akik idén érettségiznek, továbbá szülők és pedagógusok. Majd a feladatlapról készült képernyőfotó nagyjából egy órával később el is tűnt a csoportból.

Cikkünk megjelenése óta szerda reggel az Oktatási Hivatal cáfolta, hogy igazi lenne a kedden kiszivárgott történelem esszésor. 

Az idei történelem érettségi feladatokról ITT írtunk. 

Idén több mint százezren érettségiznek

Múlt hét pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival rajtolt el az idei tavaszi-nyári érettségi szezon. Az Oktatási Hivatal összesítése szerint a következő hetekben 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek.

Az érettségi vizsgákat május 5. és június 30. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, azok lebonyolításában 3171 érettségi vizsgabizottság működik közre.

Május 8-án, hétfőn rendezték meg a magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgákat: ebből a tárgyból középszinten körülbelül 72 ezren, emelt szinten pedig közel kétezren adtak számot tudásukról. A keddi matematika érettségiken középszinten 70 ezren vizsgáztak, emelt szinten pedig 4,5 ezren. A szerdai történelem érettségiket középszinten 68 131, emelt szinten 7025 diák teszi le.

Ezután az idegen nyelvi vizsgák következnek: május 11-én angol nyelvből középszinten 45 864-en, emelt szinten 18 848-en; május 12-én német nyelvből középszinten 11 537-en, emelt szinten 2077-en érettségiznek.

Az írásbeli vizsgák május 26-án zárulnak, az emelt szintű szóbelik pedig június 7. és 14. között lesznek, majd a vizsgaidőszak a középszintű szóbelikkel zárul, amelyek június 19. és 30. között várhatók.

A tavaszi vizsgaszezonban összesen több mint 74 ezer végzős középiskolás érettségizik. A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők csaknem 8700 ismétlő vagy kiegészítő vizsgára jelentkeztek (a vizsgák több mint 2 százaléka). Az előrehozott vizsgák száma 27 121 (a vizsgák mintegy 7 százaléka).