Február 1-jétől már nem Szabó Bálint vezeti az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) is üzemeltető Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (ESZFK)  – tudta meg a MedicalOnline. Azt egyelőre még nem tudni, milyen új feladatot szánnak a szakembernek.

A lap úgy tudja: az ESZFK új ügyvezetője Tolnay Roland lesz, aki a Kopint-Datorgot vezette, amely az államigazgatási munka belső folyamatainak automatizálását végezte az e-közigazgatás területén a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. leányvállalataként.

Szabó Bálint kilenc éven át dolgozott az állami egészségügyi informatika területén, 2014-től vett részt a legnagyobb állami e-Health projekt, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)kialakításában, fejlesztésében, az azt működtető csapat felépítésében. Szakmai vezetőként koordinálta a feladatokat az egykori Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), később az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) égisze alatt.