"Budapest második nemzetközi reptere" nyílhat meg két év múlva. A Székesfehérvár határában levő Alba Airport repülőtér fejlesztője ugyanis a létesítési engedély birtokában elindíthatja a beruházást. A mintegy 20-25 milliárd forintos fejlesztés eredményeként 2010 tavaszán egy két kilométer hosszú kifutópályával, ötezer négyzetméter alapterületű utasterminállal és kiegészítő létesítményekkel rendelkező légikikötő nyílik meg a hazai és külföldi utasok előtt. Az Alba Airport fejlesztője, a Biggeorge's NV számításai szerint a reptér "hatósugarában", vagyis a 90 perc alatt elérhető városokban 3,5 millió potenciális utas él, így a tervezett utasforgalom az első pár éves felfutási időszakot követően eléri a gazdaságos üzemeltetéshez szükséges méretnagyságot. Számításaik szerint - főként a fapados légi járatok révén - az első évben 150 ezer utas fordul majd meg a reptéren, 2017-re az utaslétszám akár évi 1,5 millió fölé is nőhet. Nyíri Viktor, a Biggeorge's NV tulajdonosa elmondta, hogy a ferihegyinél lényegesen kedvezőbb árazással számolnak, így komoly verseny veheti majd kezdetét a ma monopolhelyzetben lévő első számú légikikötővel. Mivel ott a privatizációs árat (440 milliárd forintot) kell kigazdálkodniuk, a fapadosokra tervezett Alba Airport hatékonyságával és az ebből fakadó árelőnnyel nehéz lesz megküzdeniük. Stalmayer Róbert, a repülőtér értékesítési igazgatója - aki korábban a WizzAir vezető munkatársa volt - már elkezdte a tárgyalásokat a lehetséges partnerekkel - így elsősorban a fapados cégekkel, de más forrásból származó értesülésünk szerint érdeklődést mutatott az új reptér iránt a Malév is. A légitársaságok idevonzása érdekében egy légiközlekedési turisztikai marketingalap létrehozásán is dolgoznak, melybe a reptér üzemeltetője, a helyi vállalkozások és önkormányzatok, valamint a turizmusért felelős kormányzati szervek egyaránt befizetnek összegeket. Ez a fajta együttműködés - ami egyébként már Budapesten és Sármelléken is elindult - számos európai régióban kiválóan működött és jelentősen hozzájárult a térség fejlődéséhez - mondta el az értékesítési vezető. Több vidéki repülőtér is hasonló növekedési terveket fontolgat. Nyíri szerint ugyanakkor egyetlen másik tervezett repülőtér sem rendelkezik létesítési engedéllyel - ideértve Tökölt, Szentkirályszabadját és Mezőkövesdet is. Ezek a versenytársak több év hátrányban vannak hozzájuk képest és pozíciójuk sem alkalmas hasonló méretű forgalom lebonyolítására - mondta. Mint a Napi megtudta az Alba Airport, több olyan hatósági engedélllyel is rendelkezik, amelyekre Ferihegynek nics szüksége.