A jelenleg 357 dolgozót foglalkoztató társaság az 1998. évi 980 millió forintról 1,28 milliárd forintra növelte nettó árbevételét, míg az adózás előtti nyereség 54 millió forint lett. A személyhajók tavaly összesen 1,206 millió utast szállítottak, ez 100 ezerrel több, mint a megelőző évben. A vendégéjszakák száma a cég siófoki szállodájában 8, szemesi és boglári kempingjeiben pedig 9,5 százalékkal emelkedett. Különösen örvendetes, hogy a belföldi vendégforgalom több mint 20 százalékkal nagyobb volt, mint 1998-ban. Az elmúlt évben folytatódott a vitorlás- és a személyhajó-kikötő építési, illetve rekonstrukciós programja. Központi forrásból augusztus közepére 100 millió forintos költséggel elkészült az Ifjúsági és Sport- minisztérium (ISM) tulajdonában lévő balatonfüredi edzőtábor vitorláskikötőjének átépítése. Badacsonyban 90 millió forintos költséggel új vitorláskikötőt építettek. A jelenleg 27 személyhajót, 4 kompot és teherhajókat üzemeltető társaság az idén Fonyódon új vitorláskikötőt épít. Ugyancsak még az idén elkezdődnek az alsóörsi, a lellei, a szemesi és a keszthelyi kikötőépítési munkák előkészületei, valamint hatástanulmány készül egy új siófoki vitorláskikötő építéséről. Az utóbbi beruházás értéke várhatóan meghaladja az 1 milliárd forintot. K. ZS.