Június 28-ától öt napig a VOLT Fesztivál ad otthont az Európai Unió Tanácsa magyar elnöksége hivatalos záróbulijának. A programra az EU 27 tagállamából érkeznek fesztiválozók és művészek, a résztvevőket Európa Kemping és Európa Konyha is várja. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a szervezők közös meghívására huszonhét uniós tagállamból közel ezer fiatal költözik ide öt napra - derül ki a KIM közleményéből. A VOLT-on felépülő Európa Kempingben - önálló színpadon - naponta többször mutatkoznak majd be a nemzetközi csapatból verbuválódott, javarészt alkalmi zenekarok, a fesztivál végére pedig egy közös, monstre koncerttel készül a teljes csapat. Az idei VOLT Fesztiválra minden eddiginél több vendéget várnak Sopronba itthonról és külföldről egyaránt. A már korábban bejelentett hírek szerint ugyanis a VOLT-on fellép többek között a My Chemical Romance, a Thirty Second to Mars, a Sum 41, Moby, a Pendulum, a Primus és Paul Kalkbrenner is.