A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott pénteken azt hangsúlyozta, hogy a magánnyugdíjpénztárakból (mnyp) az állami rendszerbe visszaléptettek közül 570 ezren egyetlen fillér reálhozamot sem kapnak. Selmeczi Gabriella bejelentette azt is, hogy a majdnem 2,5 millió volt pénztártag pedig átlagosan mindössze 76 030 forint kifizetésére számíthat. A Stabilitás Pénztárszövetség erre válaszul kiemelte: az előzetesen vártnál többen vehetnek fel most pénzt, ráadásul az összeg is magasabb a vártnál, Selmeczi korábban tízezer forintos nagyságrendet prognosztizált.

Lapunk körképe alapján kiderült: óriási a különbség a szerint is, ki melyik pénztárt hagyta ott. A reálhozamban, illetve tagdíjkiegésztésben részesülők aránya is jókora szórást mutat, de hihetetlenül nagyok az eltérések az egy főre jutó kifizetések terén is. A legnagyobb summára tudomásunk szerint az ING egy volt tagja számíthat. Számára tagdíjkiegészítéssel együtt a kassza majdnem 5,6 millió forintot fizet ki. A Dimenziónál 180 fő esetében a reálhozam és a tagíjkiegészítés összege meghaladja az egymillió forintot − tudtuk meg Paczolai Szabolcstól, a pénztár vezetőjétől. Mint korábban megírtuk, a Honvédnál akad olyan, a tb-rendszerbe visszalépett tag, aki összesen mintegy hárommillió forintot vehet fel. A Pannóniánál a reálhozamban részesülők 80 százaléka kap többet százezer forintnál, félmilliónál magasabb kifizetésnek pedig az érintettek több mint negyede örülhet − mondta Pellei József ügyvezető.

Az ING szerint az átutalásra váró összegek első része, mintegy 42 milliárd forint ma landolhat a pénztár bankszámláján, ezt követően azonnal indítják a tételeket. A kifizetéseket az ING augusztus 15-éig teljes egészében lebonyolítja (a további részletben érkező mintegy 13 milliárdnál is). A Honvéd ötezer főnek már július 19-én megkezdte a kifizetést − tájékoztatta lapunkat Szenes Zoltán ügyvezető. A következő menetben 11,1 ezren mától számíthatnak a pénzre. A záró ütemre pedig augusztus első napjaiban került sor. Az Allianz már elindította a kifizetéseket, a pénz továbbítását pedig augusztus ötödikével várhatóan be is fejezik. A reálhozamok kifizetése a Dimenziónál a mai napot követően indul meg.

Az Aegon az utalási kapacitásokat megtöbbszörözte, bár a közel félmillió tagi kifizetés még így is jelentős időt vesz igénybe. Az első kifizetésekre várhatóan ma, illetve a következő három napban kerül sor. A banki számlákra az utalás napját követő napon meg is érkezik a pénz. Az utolsó utalás várhatóan augusztus 24−25-én történik meg. Mint nyomatékosították: először a nyilatkozó tagok számára fizetnek a nyilatkozat beérkezésének sorrendjében, ezután következnek a nem nyilatkozó tagok. A Postával is egyeztetett, optimális kifizetést lehetővé tévő menetrend szerint a tömeges kifizetések augusztus elséjén indulnak és az augusztus végi határidőig teljesülnek − tudtuk meg az OTP mnyp-nél.

Reálhozamok
PénztárArányÁtlag
(százalék)*(ezer forint/fő)
Aegon85,1**80
Allianzn. a.85***
Aranykorn. a.110**
AXAn. a.40**
Budapest92,8**97
Dimenzió98,8294
Erste60,1**34
Generali72n.a.
Honvéd97,6238
ING82,1**133
MKB89,7**117
OTP85**75
Pannónia98,9344
*a tb-be visszalépett tagok közül pénzre számíthat
**Napi Gazdaság-számítás
***az időközben pénztárt nem váltóknál
Forrás: pénztárak, Napi Gazdaság