állami_vagyon

07.
10.
16:03
Látták mi történt Oroszországgal, ezért zsákban viszik haza az aranyat

Látták mi történt Oroszországgal, ezért zsákban viszik haza az aranyat

Egyre több ország jegybankja és nemzeti vagyonalapja dönt úgy, hogy a nemzetközi központok helyett inkább otthon tartja aranytartalékait. Félnek az orosz példától és igyekeznek védekezni az infláció ellen is.

Szerző(k): Economx
11.
15.
17:40
Kiderült, ki vette meg Göncz Árpád egykori villáját

Kiderült, ki vette meg Göncz Árpád egykori villáját

Egy ingatlanüzemeltetéssel és -adásvétellel foglalkozó cég, a Flovestor Passage Kft. vásárolta meg a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től az egykor Göncz Árpád által is használt, Vérhalom téri villát és egy szomszédos ingatlant, összesen több mint 1,1 milliárd forintért. A felek szeptember 14-én kötöttek szerződést.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
28.
06:41
Ínyenc falat került a nemzeti vagyonkezelő étlapjára

Ínyenc falat került a nemzeti vagyonkezelő étlapjára

Egy rózsadombi, Vérhalom utcai, teljes panorámás és jó műszaki állapotú öröklakást árul - garázzsal és tárolóval - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, az árverés 192,7 millió forint kikiáltási árról indul.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
25.
06:22
Az állam irodákat ad el egymilliárd forint kikiáltási áron

Az állam irodákat ad el egymilliárd forint kikiáltási áron

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egy XI. kerületi, egykor kormányzati szerveknek is otthont adó irodaházban árverez el ingatlanokat, egy volt nyomdát és irodahelyiségeket, egymilliárd forint kikiáltási áron.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
19.
20:16
Kész a javaslat: könnyebb lesz eladni egyes állami, védett természeti területeket

Kész a javaslat: könnyebb lesz eladni egyes állami, védett természeti területeket

A kormány "kritikus gazdasági helyzetben" növelné az állam bevételeit azzal, hogy könnyít az állami "feladatellátást közvetlenül nem szolgáló vagyonelemek" értékesítési és hasznosítási szabályain - derül ki a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslatból. Egyebek mellett versenyeztetés nélkül eladhatók lesznek bizonyos védett állami természeti területek, és kedvezőbb lesz az állami vagyonelemek hasznosítása is. Az örökös nélkül elhunytak vagyonának örököse (a termőföldek kivételével) az államot megelőzve az önkormányzat lesz 2024-től.

Szerző(k): Domokos Erika
07.
25.
14:41
Meghökkentő adat: ezer milliárd forintos vagyont vesztett az állam

Meghökkentő adat: ezer milliárd forintos vagyont vesztett az állam

Tavaly a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 486 milliárd forintos mínuszt hozott össze. A rekordmértékű hiány oka főként a közvagyon ingyenes átadása különböző alapítványoknak. Az állami vagyongazdálkodás az elmúlt három évben összesen több mint ezermilliárdos vagyonvesztést mutatott.

Szerző(k): Domokos Erika
06.
19.
12:03
Magyar vitorlázó cége vette meg a MÁV egykori zánkai üdülőjét

Magyar vitorlázó cége vette meg a MÁV egykori zánkai üdülőjét

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő árverésen értékesítette a MÁV egykori, 1,6 hektáros zánkai üdülőjét 574 millió forintért, a vevő egy néhány hónappal korábban bejegyzett cég, amelynek egy volt világbajnok vitorlázó a tulajdonosa.

Szerző(k): Domokos Erika
04.
12.
13:08
Budai parkolóhelyeket ad el az állam, 4,7 milliós induló árral

Budai parkolóhelyeket ad el az állam, 4,7 milliós induló árral

Forgalmas útvonal mellett, forgalmas plázában ad el az állam parkolóhelyeket: az MNV Zrt. a Mammut I. bevásárlóközpont mélygarázsában két külön helyrajzi számon nyilvántartott, összesen 109 darab parkolóhely értékesítésére hirdetett árverést. Egy parkolóhely átlagos kikiáltási ára 4,7 millió forint. Az ingatlanok korábbi tulajdonosa a fővárosi önkormányzat volt.

Szerző(k): Domokos Erika
03.
25.
14:03
Varga Mihály aláírta, két biztosítóba is beszállt a magyar állam

Varga Mihály aláírta, két biztosítóba is beszállt a magyar állam

Sikeres tranzakció után a magyar állam 45 százalékos tulajdont szerzett az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban. Február 21-én írta alá Varga Mihály pénzügyminiszter az erről szóló szerződést Vienna Insurance Group képviselőivel, mára pedig a folyamat a végéhez ért - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Szerző(k): Domokos Erika
12.
15.
18:25
Az állami MVM az E.On-ba is bevásárolta magát

Az állami MVM az E.On-ba is bevásárolta magát

Az állami energiaholdingot irányító, az MVM Energetika Zrt. bejelentette, hogy lezárta az E.On Hungária Zrt. kisebbségi tulajdonrészének megvásárlását. Az MVM-csoport tavaly veszteséget termelt.

Szerző(k): Domokos Erika