baltikum

03.
14.
15:14
Gotland miatt fájhat Moszkva feje, erődrendszerré fejleszthetik a legnagyobb svéd szigetet

Gotland miatt fájhat Moszkva feje, erődrendszerré fejleszthetik a legnagyobb svéd szigetet

Hadműveleti mélységet adnak a Baltikumnak. Úgy szokták jellemezni, hogy Svédország repülőgép-hordozója, amit nem lehet elsüllyeszteni – hangsúlyozta az Economx érdeklődésére Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tudományos főmunkatársa.

Szerző(k): V. G.
02.
16.
13:55
Felpörög a hadigépezet: orosz inváziótól tartanak az észtek

Felpörög a hadigépezet: orosz inváziótól tartanak az észtek

A varsói kollégájánál járt Margus Tsahkna észt külügyminiszter, ahol elmondta, hogy elkezdetett felpörögni a jelenleg leterhelt putyini hadigépezet, ami három-négy év múlva komoly kihívás elé állíthatja a NATO-t. A tallinni félelmek szerint a balti államok lesznek az észak-atlanti katonai szövetség elleni támadás elsőszámú célpontjai.

Szerző(k): Gulyas Ábel
11.
06.
20:01
Megrongálták a balti-tengeri orosz távközlési kábelt

Megrongálták a balti-tengeri orosz távközlési kábelt

Az ezer kilométer hosszú Baltika távközlési kábel, amely Szentpétervárt köti össze a kalinyingrádi exklávéval, Svédország és Finnország gazdasági övezetének egy részén halad keresztül.

Szerző(k): Horváth Tibor
08.
31.
20:53
Lukasenka szerint ostobaság lenne kiutasítani a Wagnert Belaruszból

Lukasenka szerint ostobaság lenne kiutasítani a Wagnert Belaruszból

A belarusz államfő gúnyos választ adott a Wagner-csapatok Belaruszból való kiutasítására vonatkozó baltikumi és lengyel követelésekre.

Szerző(k): Horváth Tibor
07.
21.
16:28
Az EU kohéziós politikájának eredményei: a balti államok

Az EU kohéziós politikájának eredményei: a balti államok

A cikksorozatunk a forrásallokációk mértékére, valamint a tagállamok és az uniós intézmények által közölt statisztikákra támaszkodva értékeli a 2004-óta csatlakozott tagállamok felzárkózásának eredményeit. A sorozat első részeként balti államokat vizsgáltuk.

Szerző(k): Economx
05.
24.
22:06
Végre labdába rúghatnak a hazai nagyvállalatok a globális hidrogénpiacon

Végre labdába rúghatnak a hazai nagyvállalatok a globális hidrogénpiacon

Kilenc közép-európai és balti állam hidrogénszervezetei megalapították a 3 Tenger Hidrogén Tanácsot, amelynek egyik fő feladata az lesz, hogy képviselje az ágazatot az Európai Bizottság és az Európai Parlament előtt.

Szerző(k): Varga Csenge
03.
31.
21:36
Szijjártó Péter: Egy újonnan kialakuló hidegháborún Közép-Európa csak veszíteni tud

Szijjártó Péter: Egy újonnan kialakuló hidegháborún Közép-Európa csak veszíteni tud

Döntés született arról, hogy Magyarország lojális NATO-szövetségesként negyedik alkalommal, 2025-ben ismét részt vesz a balti államok légtérvédelmében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Kifejtette, hogy Közép-Európát biztonsági kockázatok veszélyeztetik, ami a hidegháború óta nem volt ilyen jelentős. Arra is kitért, mennyi esélye lenne hazánknak a küzdelemben.

Szerző(k): Varga Csenge
08.
18.
13:03
Orosz gépet kaptak el a magyar Gripenek

Orosz gépet kaptak el a magyar Gripenek

Megkapták idei első éles riasztásukat a balti légteret védő magyar Gripenek - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Szerző(k): Szász Péter
07.
02.
14:40
Óriási üzletet szimatolnak a lengyelek

Óriási üzletet szimatolnak a lengyelek

A Balti-tenger mentén fekvő országoknak nem kerülte el a figyelmét, hogy arrafelé sokat fúj a szél, amit modern szélturbinafarmokkal kiválóan lehet áramtermelésre hasznosítani. Az ehhez szükséges tornyok azonban nem maguktól nőnek a tengeren, mint a gomba, hanem különleges hajókat igénylő telepítéssel kerülnek a helyükre. Ez a munka éppen olyan nagy üzlet, amekkora feladat.

Szerző(k): Komócsin Sándor
07.
01.
13:33
Már arra készülnek, hogy Európa tizedében az áramot is elvágják az oroszok

Már arra készülnek, hogy Európa tizedében az áramot is elvágják az oroszok

Az európai hálózatüzemeltetők készen állnak arra, hogy azonnal megvalósítsák azt a hosszú távú tervet, amely az orosz hálózatra támaszkodó balti államokat az Európai Unió rendszerébe kapcsolja, amennyiben Moszkva levágná őket a villamosenergia-hálózatról – tudta meg a Reuters.

Szerző(k): Szabó Dániel