bankfiók

03.
02.
19:44
Váratlan húzással javítaná megítélését a Revolut

Váratlan húzással javítaná megítélését a Revolut

A tervek szerint a Revolut is beállna a sorba azzal, hogy beszáll a futball bizniszbe. Válogatott focicsapat szponzora lehet a neobank, amely hamarosan megnyitja első fizikai bankfiókjait is.

Szerző(k): Hercsel Adél
02.
28.
18:23
Meglépi a Revolut, amire a magyar jegybank már régóta vágyik

Meglépi a Revolut, amire a magyar jegybank már régóta vágyik

Franciaországban kísérletezhet először a vállalat a jelentős változást sugalló lépéssel.

Szerző(k): Zádori Bence
12.
11.
08:38
Lehet, hogy eltűnt a bankfiókok fele, de a dolgozók maradtak

Lehet, hogy eltűnt a bankfiókok fele, de a dolgozók maradtak

Csak az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a kirendeltségek száma. A dolgozókat azonban nem küldték el, mert az online bankolás bőven ad más munkát.

Szerző(k): Economx
11.
11.
07:25
Nagyon más ez a mostani válság, mint a 2008-as

Nagyon más ez a mostani válság, mint a 2008-as

A lakosság, illetve a mikro- és kisvállalkozások egyaránt visszafogták a költekezésüket, és ebben a csökkent keresleti időszakban a bankok arra törekednek, hogy saját működésük fejlesztésére fordítsák a forrásaikat.

Szerző(k): Sánta András
09.
06.
06:57
Nemcsak az ATM kevés: az ingyen felvehető készpénz is

Nemcsak az ATM kevés: az ingyen felvehető készpénz is

A bankfiókok és az automaták száma is csökkent Magyarországon az elmúlt években, miközben ráadásul kevés pénzt lehet ingyen felvenni, hiszen a 150 ezer forint elenyésző az átlagbérhez képest. Kerestük a Pénzügyminisztériumot, vajon tervezik-e emelni a limitet.

Szerző(k): Horváth Balázs
09.
05.
11:42
Sorra tűnnek el a térképről a bankfiókok, nehézkes az ügyintézés

Sorra tűnnek el a térképről a bankfiókok, nehézkes az ügyintézés

A briteknél a bankfiókok háromötöde zárt be 2015 óta, de több száz hely szűnik meg még ebben az évben. Az idősek különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek.

Szerző(k): Horváth Balázs
08.
11.
11:11
Leállás jön az egyik nagy banknál

Leállás jön az egyik nagy banknál

Technikai okok miatt van szükség a szünetre.

Szerző(k): Economx
04.
11.
12:24
Az ATM-tranzakciók 13 százaléka már pénzbefizetés – újabb forradalom jöhet

Az ATM-tranzakciók 13 százaléka már pénzbefizetés – újabb forradalom jöhet

Az elmúlt év utolsó három hónapjában több mint 26 millió alkalommal indítottak bankkártyás tranzakciót a magyarországi ATM-eknél a banki ügyfelek. A készpénzbefizetések száma a tavalyi utolsó negyedévben abszolút csúcsra jutott, meghaladta a 3 millió darabot, azaz a tranzakciók 13 százaléka volt pénzbefizetés az ATM-eknél, amelyeknél újabb forradalom jöhet – áll a BiztosDöntés.hu Napi.hu–nak eljutatott sajtóközleményében.

Szerző(k): Drávucz Péter
04.
05.
09:40
Egyre kevesebb a bankfiók, de ahol van, ott sem hitelről tárgyalnak

Egyre kevesebb a bankfiók, de ahol van, ott sem hitelről tárgyalnak

Senkinek sem kellenek a lakáshitelek – utoljára 10 éve volt olyan alacsony a szerződések száma, mint idén februárban – havonta egy bankfiókban átlagosan kevesebb, mint 3 hitelszerződést kötnek az ügyfelekkel – hívja fel a figyelmet közleményében a BiztosDöntés.hu.

Szerző(k): Drávucz Péter
01.
04.
11:39
Már kutyával is lehet ügyintézni az egyik nagy bankhálózatnál

Már kutyával is lehet ügyintézni az egyik nagy bankhálózatnál

A kutyákat egyelőre hat bankfiókban várják, a kutyabarát koncepció további sorsáról pedig két hónap próbaidőszak tapasztalatai alapján döntenek.

Szerző(k): Hercsel Adél

Hazai zöldségek a PENNY polcain (x)

Március 16-tól négy termékkategóriában kizárólag friss hazai alapanyagok töltik meg a PENNY polcait.