diákmunka

06.
15.
14:26

Jobb, ha tudja: a diákok felnőttként adóznak

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Szerző(k): Domokos Erika
06.
06.
11:16

Komoly támogatással segítik a diákmunkásokat, 219 000 forintos fizetés is járhat

Az idén is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket a júniusban induló "Nyári diákmunka" program. A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá - jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

Szerző(k): Szabó Dániel
05.
28.
11:22

Diákmunka: Hova mehetnek a padlóra került vendéglátóipar helyett dolgozni a fiatalok?

Idén korábban indul be a diákmunka idény, így a vállalatoknak most kell lépniük ahhoz, hogy kisebb létszámú munkaerőt vagy akár nagyobb tömegeket tudjanak mozgósítani a nyári szabadságolás idejére. A diákmunkások számára a logisztikai, valamint a gyártás szektor is szinte azonnali munkát tud biztosítani, az éledező vendéglátóiparban azonban csak mérsékelt az igény. A gyorséttermek továbbra is tartják kiemelt pozíciójukat - áll a MADS – Márton Áron Iskolaszövetkezet közleményében.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
27.
07:58

Kiderült, mennyi lehet a diákmunkások órabére idén

A diákszövetkezetek szerint a cégek már megkezdték a toborzást a klasszikus nyári diákmunkákra, de a diákok rohama a munkáért még nem indult be - írja keddi számában a Világgazdaság.

Szerző(k): Szász Péter
03.
16.
14:17

Közel egymilliárdért kért diákmunkát a NISZ

A Meló-Diák Universitas Szolgáltató Iskolaszövetkezet, a Meló-Diák Országos Diákvállalkozásszervező Kft., valamint a Starjobs Magyarország Humánszolgáltató Kft. kölcsönözhet diákmunkásokat a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-nek, nettó 900 millió forint keretösszegig. Mindhárom nyertes cég Újlengyelben van bejegyezve.

Szerző(k): Németh Géza
07.
10.
06:58

Kevesebb a diákmunka-lehetőség, de ugyanannyi a jelentkező, mint tavaly

Megugrott a munkalehetőségek iránti kereslet júniusban a diákok körében - írja az MTI a Világgazdaság nyomán.

Szerző(k): Szász Péter
06.
16.
14:35

Így dolgozhatnak a diákok - figyelmeztet a NAV

A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, ezért ha a diák még nem rendelkezik vele vagy elvesztette az adókártyáját, akkor azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) tudja igényelni a 20T34-es nyomtatványon - hívta fel a figyelmet az adóhivatal kedden.

Szerző(k): Szepesi Anita
06.
16.
08:17

Érdekes folyamatok indultak a diákmunkánál

Megugrott a diákmunkára jelentkezők száma az érettségi lezárásával párhuzamosan, az idén a munkaerőhiány helyett túljelentkezés tapasztalható - írta a Magyar Hírlap kedden az MTI szerint.

Szerző(k): Szabó Dániel
10.
16.
07:57

Ez a munkavállalók álma, de a munkaadók ellenállnak

A részmunkaidő, valamint a home office bevezetése kihívást jelent, a szabadúszókra pedig szinte feketebárányként tekintenek. A rugalmas munkavégzés elterjedésének útjában elsősorban a bizalomhiány áll, de ez csak egy ok a sok közül - derül ki a Jobsgarden felmérésből, amelyben közel 450 munkavállaló és több mint 200 cégvezető válaszait hasonlították össze egymással.

Szerző(k): Szepesi Anita
10.
04.
10:19

Felértékelődik a távmunka

Erősödik az atipikus foglalkoztatás jelentősége vagyis az ideiglenes és távmunkák. Egyre nagyobb szerephez jutnak a diákok és a nyugdíjaskorú foglalkoztatottak.

Szerző(k): Rácz Gergő