gazdaságpolitika

06.
13.
18:00

Csaba László: Ha már megittunk négy kávét, akkor az ötödiket nem biztos, hogy helyes meginni, mert abból baj lehet

A magyar gazdaságpolitikában valahogy mindig az ellenkezőjét csinálják annak, amit a józan ész tanácsol, és ez most sincs nagyon másképp - mondta Csaba László közgazdász a 168.hu-nak. Véleménye szerint nem szerencsés a gazdaságot túlfűteni, mert az pénzügyi egyensúlytalanságot okoz, annak pedig szükségszerű velejárója, hogy előbb-utóbb visszaeséshez vezet.

Szerző(k): Domokos László
06.
08.
19:05

Időzített bombát élesítettek, elszabadulhat az infláció

A világ nagy jegybankjai, élükön a Feddel a jelek szerint megengedőbbek lennének az inflációval, mondván, a mostani megugrás csak átmeneti és hamar elmúlik. A Deutsche Bank szakértői szerint azonban az infláció egy időzített bomba, nem fog elmúlni és emelkedése az egész globális gazdaságra pusztító hatással lesz, s legrosszabbul a legsérülékenyebb szereplőket érinti majd.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
06.
02.
19:26

Matolcsy bírálta a kormányt, a PM reagált

Hosszú cikkben foglalta össze Matolcsy György, hogy szerinte mit nem végzett el a kormány az elmúlt tizenegy évben. A jegybank elnöke ír az egészségügy, az oktatás és a demográfia terén elmaradt átfogó változásokról is - írja az atv.hu.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
16.
19:08

Régi-új katasztrófa fenyeget

Divatba jött az állami beavatkozás, amit a 40-50 évvel ezelőtti neoliberális előretörés elsöpört a fejlett országok kormányainak eszköztárából, majd később a kevésbé fejlett országokéból is, amelyek kényszerűen követtek a fejletteket ezen az úton. A kérdés az, hogy nem ugyanaz, mármint a hatékonyság elvesztése lesz-e a történet vége most is.

Szerző(k): Komócsin Sándor
05.
15.
19:42

Rég látott a világ akkora árulást, amekkorát a brexit pápája elkövet

Margaret Thatcher legendás konzervatív brit miniszterelnök, a neoliberális gazdaságpolitika nagyasszonya valószínűleg forogna a sírjában, ha tudná, hogy utóda, Boris Johnson kormánya milyen gazdaságpolitikát hirdetett meg az új állami költségvetésben.

Szerző(k): Komócsin Sándor
05.
03.
15:48

A magyar jövőképről üzent Matolcsy György, ismét ázsiai példákkal

Magyarország hat olyan növekedési forrással rendelkezik, amelyekhez társítani lehet a koreai, izraeli, dubaji/emirátusi, szingapúri és a három kínai sikerváros fejlődési motorjait - írta Matolcsy György jegybankelnök a Növekedés.hu portálon Csizmadia Norberttel, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) kuratóriumi elnökével közösen jegyzett írásában.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
02.
10.
11:09

Magyarország is a régi gazdasági átok áldozatává válhat

A jelenlegi gazdaságelméleti divat szerint nem kell attól tartani, hogy hamarosan nekilendülne az infláció, nem várható a kamatok emelése, így nyugodtan el lehet adósodni. Sok hasonló gazdaságpolitikai gondolkodást láttunk azonban nagyon gyorsan kimenni a divatból.

Szerző(k): Komócsin Sándor
02.
08.
08:16

Mit hozhat a 2022-es választás? Itt egy jóslat

Ha győzne az ellenzék a jövő évi parlamenti választásokon, vélhetően nem sok lehetősége lenne a mostanra kiépült államkapitalizmus gyors leépítésére, hacsak nem alkalmaz olyan módszereket, amilyeneket az elmúlt 11 évben láttunk - véli egy szakértő.

Szerző(k): Komócsin Sándor
01.
14.
15:39

Trump kottájából kellene játszania Bidennek

Joe Bidennek az America First! jelszó jegyében fogant külpolitikát kellene folytatnia, ha meg akarja nyerni az amerikai kék galléros, azaz fizikai munkát végző szavazókat, akik Trump szavazóbázisának gerincét alkotják. Ők azok, akik nagyon elégedetlenek a sorsukkal, de (még) nem ragadtatják magukat szélsőséges viselkedésre.

Szerző(k): Komócsin Sándor
09.
03.
07:08

Bevándorlás nélkül nem megy? Az Abenomics kínos tanulságai

A világ hasonló gazdasági helyzetbe került - stagnálás, defláció, ultraalacsony kamatok -, mint amilyenben Japán évtizedek óta van, így igen tanulságos, mit sikerült elérnie a leköszönő Abe Sinzó miniszterelnöknek ez ellen indított gazdaságpolitikájával. A stratégia Abenomics néven került be a közgazdasági tankönyvekbe.

Szerző(k): Komócsin Sándor