informatikus

04.
18.
10:26

Harc folyik Magyarországon a munkavállalókért az IT-szektorban

Közelharc folyik a nemzetközi mellett a hazai munkaerőpiacon is az informatikusokért, a piacról mintegy 44 ezer IT-szakember hiányzik - írja a HR-szolgáltatásokra specializálódott WHC-csoport alapján a Magyar Nemzet.

Szerző(k): Szabó Dániel
05.
20.
09:50

A 4iG egy év alatt 78 százalékkal növelte árbevételét

Folytatta az elmúlt évben megkezdett dinamikus növekedését a 4iG Nyrt. Az első negyedévben 8,6 milliárd forint IFRS szerint konszolidált nettó árbevételt ért el, 578 millió forint EBITDA és 311 millió forintos adózott eredmény mellett – derül ki a társaság tőzsdei gyorsjelentéséből. A menedzsment beszámolója szerint a sikeresen zárt negyedéveknek köszönhetően további jelentős tartalékokkal és fejlődési lehetőségekkel rendelkezik a vállalat.

Szerző(k): Domokos Erika
04.
09.
13:44

Akár tízezren is átképezhetik magukat informatikussá

A kedden bejelentett intézkedések nyomán ugrásszerűen bővülhet azok száma, akik a karrierváltás mellett döntenek, és egy intenzív és gyakorlatorientált képzés elvégzése után informatikus szakmát és állást szereznek - állítja a junior szoftverfejlesztők és tesztelők képzésével foglalkozó PROGmasters.

Szerző(k): Domokos László
12.
06.
14:46

Bírságot kapott a Telekom hackere

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek - közölte a törvényszék az MTI-vel.

Szerző(k): Domokos Erika
04.
26.
15:05

Kiterjeszti csápjait Rogán Antal

A kormányzati beszerzések központosítása tovább folytatódik: a jövőben a Bártfai-Máger Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárcától a Rogán Antal alá tartozó Miniszterelnöki Kabinetiroda alá kerül a nemrég létrehozott Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.-től. Ő dönthet a kormányzati informatikai beruházásokról.

Szerző(k): Szabó Dániel
03.
16.
14:45

Melyik programnyelv mennyit ér? - Programozói fizetések Magyarországon

Legalább 25 ezer, egyes becslések szerint akár 60 ezer informatikus hiányzik a munkaerőpiacról. Egekbe szökő fizetésekről is évek óta lehet olvasni, de mennyit keres valójában egy programozó? Melyik programnyelvet mennyi idő alatt lehet elsajátítani és melyik jelent biztos karrierutat? Molnár Attila, a Codecool mentorának vendégcikkéből kiderül.

Szerző(k): Napi.hu
03.
10.
14:24

Magyarországon "halásznak" embereket az észtek

Informatikusokat toboroznak Magyarországon az észtek. A világ első számú digitális országának cégei ugyanis éppen úgy munkaerő hiánnyal küzdenek, mint az itthoniak.

Szerző(k): Szakonyi Péter
02.
26.
10:03

Felvásároltak egy magyar startupot

A szoftverhibák valós idejű monitorozását végző szoftvercég, a San Francisco-i székhelyű Rollbar felvásárolja a magyarországi székhelyű Samebugot. A szakmai tapasztalat mellett az európai ügyfeleket is könnyebben érhetik így el.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
02.
23.
09:19

Fontos intézmény költözik Budapestre

Az Oxfordi Egyetem kiadója, az Oxford University Press (OUP) Budapesten nyitotta meg legújabb technológiai központját, a kiadó magasan képzett fejlesztőket és informatikusokat toboroz Magyarországon - közölte a kiadó az MTI-vel.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
02.
06.
12:19

A dolgozók jelentik a legnagyobb kiberveszélyt a vállalkozásokra

A cégek közel 80 százalékát érte valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt hónapokban Magyarországon. A sikeres támadások középpontjában legtöbb esetben a vállalatok saját munkavállói állnak - derült ki az EY közel 50 vállalat- és IT vezető körében végzett felméréséből.

Szerző(k): Szabó Dániel