költség

04.
19.
15:59

Két számjegyű növekedés lehet a második negyedévben

A versenyképességi tanács ülésén több kedvezményről döntöttek Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint. Ez is része az idei költségvetés módosításának, ami kedden a parlament elé kerülhet. Az év második negyedévében már két számjegyű növekedés is lehet.

Szerző(k): Rácz Gergő
04.
18.
10:43

Pár nap és vallanak a költségvetési hiányról, kiderül, mi lesz a gyártással

Pénteken közli a Pénzügyminisztérium a költségvetési hiányról szóló adatokat, de közlik a magyar bmi-adatokat is, amelyekből látszik mire számítanak a gyártóiparban és a szolgáltató szektorban. Az USA-ból a legfontosabb jelzés az ingatlanpiaci adatokból érkezhet.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
15.
17:55

Ma sem okozott meglepetést a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanács egyetért a 2021-es hiánycél emelésével, mivel a járvány harmadik hulláma szükségessé teszi a korábban tervezettnél nagyobb mértékű költségvetési támogatást az egészségügy és a gazdaság számára. Egyidejűleg üdvözlik, hogy a költségvetés tervezett hiánya mérsékeltebb a 2020-ban elértnél, azaz a gazdasági növekedés helyreállását követően célba veszi az egyensúly megteremtését - közölte a jövő évi költségvetési törvény tervezetéről készített véleményében a testület.

Szerző(k): Domokos Erika
04.
14.
08:28

Mi jöhet Budapesten? Új BKV-jegy? Ebadó?

Fákat akarnak látni Budapesten a város lakói és kisebb forgalmat szeretnének az utcákon, és lehet, hogy már a kutyákat is sokallják, mert felmerült az ebadó lehetősége is.

Szerző(k): Komócsin Sándor
04.
13.
20:25

Húsz magyar költségvetésnyi pénz hiányzik az USA kasszájából

511 955 milliárd forintra nőtt az amerikai költségvetéshiánya. Ennek egy részéről a kormány gazdasági ösztönzői a felelősek, de a kriptovaluták és más új bevételi formák miatt 100 milliárd dollárnyi adóhiány is jelentkezik.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
13.
14:49

Rekordon az amerikai költségvetési hiány

Még soha nem volt akkora az amerikai költségvetés első féléves hiánya, mint az idén - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
04.
12.
19:10

Látványos politikai bukás lehet a hazárdjáték vége

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke óriási kockázatot vállalt két gigantikus gazdaságösztönző csomagjával. A történet vége az infláció megugrása és bukásra ítélt beruházások indulása lehet, amivel Biden a kudarcot vallott elnökök sorába kerülhet az USA történetében.

Szerző(k): Komócsin Sándor
04.
09.
19:40

Egészségügyi krízis kíséri a járványt

Egy év elég hosszú idő ahhoz, hogy láthassuk milyen következményei lesznek a koronavírus-betegségnek azt követően, hogy lecseng maga a járvány. A kormányoknak többet kell költeniük az egészségügyre, mint tervezték.

Szerző(k): Komócsin Sándor
04.
09.
11:46

Márciusban 1100 milliárd fölé ugrott a hiány

A járványügyi védekezés, a vakcinabeszerzések biztosítása és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések következtében a központi alrendszer 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárt március végével.

Szerző(k): Rácz Gergő
04.
08.
15:19

Olyan globális adót vetne ki Washington, amire még nem volt példa

Nagy lökést adhat a nemzetközi vállalati adózásról szóló tárgyalásoknak egy új amerikai javaslat. E szerint a legnagyobb nemzetközi vállalatok egységes kulccsal adóznának úgy, hogy az adott országban elért árbevételük arányában részesedne az adóból az adott állam.

Szerző(k): Lovas-Romváry András