kamatemelés

03.
15.
07:04
Így néz ki a magyar sztárpapír külföldről nézve

Így néz ki a magyar sztárpapír külföldről nézve

Száguldott a BUX index, és vele az OTP is az egekbe tör megint. Forintban. Euróban számolva azonban korántsem ilyen kedvező a helyzet, ami vigasztaló, hogy a technikai kép egyelőre pozitívnak tűnik.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
03.
06.
19:32
Egy gazdag arab ország kihúzta Egyiptomot a slamasztikából

Egy gazdag arab ország kihúzta Egyiptomot a slamasztikából

Az Egyesült Arab Emirátusok nagy összegű beruházásokat hajt végre Egyiptomban, de ennek feltétele, hogy a legnépesebb arab ország maga is tegyen a gazdasága stabilizálásáért. Az első lépés egy jókora kamatemelés, és utána még az IMF is beszáll.

Szerző(k): Fellegi Tamás
02.
19.
20:10
Már most is a mesterséges intelligencián múlik, hogy milyen évünk lesz

Már most is a mesterséges intelligencián múlik, hogy milyen évünk lesz

Az egyik nagy amerikai befektetési bank szerint idén még tovább emelkedhetnek a tőzsdei árak. Azonban a teljesítmény szempontjából a technológiai cégek lesznek a meghatározók és azon belül is fontos szerepe van az Nvidia-nak. Nem csoda, hogy minden szem a szerdai gyorsjelentésére szegeződik a tőzsdén.

Szerző(k): Economx
02.
03.
12:39
Karaktergyilkosság miatt lemondott a jegybankelnök, gyorsan találtak utódot

Karaktergyilkosság miatt lemondott a jegybankelnök, gyorsan találtak utódot

Pedig már „elkezdte meghozni gyümölcsét” a sikeres gazdaságpolitika: 45 százalék a török alapkamat.

Szerző(k): Economx
01.
25.
20:14
Már kenyérre is nehezen futja a törököknek

Már kenyérre is nehezen futja a törököknek

Újabb kamatemeléssel próbálja a török jegybank megfékezni a kiugróan magas inflációt.

Szerző(k): Zádori Bence
01.
23.
15:31
Az egyetlen jegybank, ahol még negatív az alapkamat

Az egyetlen jegybank, ahol még negatív az alapkamat

Változatlanul hagyta alapkamatát a japán jegybank, így az továbbra is -0,1 százalék. A 10 éves állampapír hozamán is meghagyják az eddigi sapkát, 1 százalékon.

Szerző(k): Fellegi Tamás
01.
04.
17:05
Megtalálták az idei év sztárbefektetését

Megtalálták az idei év sztárbefektetését

Sem részvényt, sem kötvényt nem volt egyszerű tavaly eladni a befektetőknek, azonban volt egy piaci szegmens, ami virágzott. A cégek nagy mennyiségben tudtak átváltható kötvényeket kibocsátani és a szakértők azt tippelik, idén is ez lehet a sztártermék.

Szerző(k): Economx
12.
31.
08:46
Óriást szakítottak idén ezek a magyar nagyvállalatok

Óriást szakítottak idén ezek a magyar nagyvállalatok

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe a tavalyi záráshoz képest 38,42 százalékkal, 16 826,25 ponttal emelkedett, az idei kereskedést 60 620,01 ponton fejezte be.

Szerző(k): Economx
12.
07.
07:00
Mikor fog úgy állni a forint árfolyama, mint a cövek?

Mikor fog úgy állni a forint árfolyama, mint a cövek?

A Big Picture vendége, Czeczeli Vivien a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, az árfolyamingadozás valós folyamatai mögé segített betekinteni.

Szerző(k): Horváth Tibor
12.
04.
18:04
Tovább gyilkol az apokaliptikus infláció Törökországban

Tovább gyilkol az apokaliptikus infláció Törökországban

Az alkoholos italok és dohánytermékek novemberben 71,4 százalékkal, októberben 62 százalékkal drágultak éves összevetésben.

Szerző(k): Economx