magyar_kórházszövetség

03.
27.
12:12
Be kell zárni néhány kórházat, ki kell mondani

Be kell zárni néhány kórházat, ki kell mondani

A show-nak vagyis a betegellátásnak folytatódnia kell, akkor is, ha kevés a nővér a kórházakban, mondta Ficzere Andrea a Kórházszövetség elnökhelyettese. Svéd Tamás, a MOK főtitkára szerint pedig hiába szitokszó a kórházbezárás, számok okból logikus lenne.

Szerző(k): K. R.
02.
21.
14:05
Siralmas állapotok: megszólalt a kórházak üzemeltetője

Siralmas állapotok: megszólalt a kórházak üzemeltetője

Folyamatosan esnek ki a csontvázak a kórházak szekrényeiből, mondta Demény Ádám, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatója a Kórházszövetség konferenciáján. Borzasztó rossz állapotban van az infrastruktúra, több száz lift nem működik, hetente 5200 hibabejelentést kapnak a kórházaktól.

Szerző(k): Koncsek Rita
02.
20.
11:29
Új dolog jön az egészségügyben - Összehangolják az állami- és magánellátást

Új dolog jön az egészségügyben - Összehangolják az állami- és magánellátást

Nem számítanak uniós forrásokra, a kórházak viszont márciusban újabb milliárdokat kapnak, amiből rendezhetik az adósságaikat, többek között erről is beszélt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Kórházszövetség konferenciáján.

Szerző(k): Koncsek Rita
12.
14.
06:37
Januártól jön az igazi pokol a kórházakban

Januártól jön az igazi pokol a kórházakban

Nem jósol vidám jövőt 2024-re a Magyar Kórházszövetség alelnöke az egészségügyben. Ficzere Andrea úgy fogalmazott lapunknak, a bérnővérek egy része kiesik a betegellátásból és az elkövetkezendő hetekben nem lép be annyi munkavállaló az intézményekbe, hogy minden osztály biztonságosan üzemeltethető legyen. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke pedig úgy véli, csak egy jóval magasabb bérrel lehetne a szakdolgozókat visszacsábítani.

Szerző(k): Koncsek Rita
11.
15.
17:01
Egyre többet beszélnek róla - Lehet, hogy beadja a derekát a kormány

Egyre többet beszélnek róla - Lehet, hogy beadja a derekát a kormány

Az egészségügy egy fontos iparág, a magántőkének helye van benne, mondta Újlaki Ákos, a BCG ügyvezető partnere a Medicina Fórumon. Már a modellváltó egyetemi klinikákon is működik magánellátás. Ösztönzőkre, ellenőrzési rendszer kialakítására és szektorsemleges finanszírozásra van szükség.

Szerző(k): Koncsek Rita
06.
13.
18:20
Életek múlhatnak rajta, de nagyon nem pörög a véradás

Életek múlhatnak rajta, de nagyon nem pörög a véradás

Elindult a Visz a vérem kampány, mivel 2014 óta 64 ezerrel kevesebb véradás volt Magyarországon. Ahhoz, hogy a betegellátás zavartalan legyen, naponta 1600-1800 véradóra van szükség.

Szerző(k): Koncsek Rita
04.
26.
09:07
Akkora a baj a kórházakban, hogy már az 54 milliárd forintot is meghaladta a tartozás

Akkora a baj a kórházakban, hogy már az 54 milliárd forintot is meghaladta a tartozás

Március végére akkora összegű tartozást halmoztak fel a kórházak, mint tavaly október végén, mondta a Napi.hu-nak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. A Magyar Államkincstár adatai szerint 39,3 milliárd forintnyi kifizetetlen számla van a fekvőbetegeket ellátó intézményekben, de ebben az adatsorban nem szerepelnek a modellváltó orvosegyetemek.

Szerző(k): Koncsek Rita
04.
21.
08:37
Blokkolóórát kapnak az orvosok

Blokkolóórát kapnak az orvosok

Év végéig új beléptetőrendszert vezetnek be az állami kórházakban, mondta a Belügyminisztérium helyettes államtitkára a Kórházszövetség konferenciáján. Amikor ezt az orvosok meghallották, zúgolódás tört ki a sorok között.

Szerző(k): Economx
04.
19.
19:22
A Kórházszövetség is vészjeleket ad: kevés az orvos és az ápoló, alacsony a finanszírozás

A Kórházszövetség is vészjeleket ad: kevés az orvos és az ápoló, alacsony a finanszírozás

Tapolcán tartja háromnapos kongresszusát a Magyar Kórházszövetség. Kommünikéjükben azt írták többek között: az ápolói hivatás megbecsülése és a pálya vonzóvá tétele nemzeti sorskérdés, és nagyon széles összefogást igényel.

Szerző(k): Economx
12.
20.
06:54
Méltánytalan forráshiánytól szenved az egészségügy

Méltánytalan forráshiánytól szenved az egészségügy

A Kórházszövetség háromszor is egyeztetett Takács Péterrel az egészségügyért felelős államtitkárral a decemberben elfogadott egészségügyi törvényről, mondta a Napi.hu-nak adott interjújában Velkey György János, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. Kiemelte: a passzusok az államtitkárság termékei, a finomhangolások még csak most jönnek. Most a gazdasági helyzet nehéz, de irracionális elvárásokat a kórházak nem tudnak teljesíteni.

Szerző(k): Koncsek Rita

Hazai zöldségek a PENNY polcain (x)

Március 16-tól négy termékkategóriában kizárólag friss hazai alapanyagok töltik meg a PENNY polcait.