malom

09.
15.
07:54
Újabb alapvető élelmiszerek ára szállhat el, jöhet a kenyérdrágulás

Újabb alapvető élelmiszerek ára szállhat el, jöhet a kenyérdrágulás

Vetekednek a malmok a tavalyinál drágább és kevesebb étkezési búzáért, szeptemberben pedig várhatóan 3-5 százalékkal emelik átadási áraikat – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. A sütőipari termékek - a kenyér, a zsemle is - drágább lesz.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
23.
11:53
Az ember, akit meg akartak malmozni

Az ember, akit meg akartak malmozni

Az üzleti életben fölöttébb ritkán áll elő az a helyzet, hogy valaki saját magának teremt konkurenciát. A történet vége sem hétköznapi: büntetőfeljelentéssel zárul.

Szerző(k): Economx
03.
06.
13:33
Több milliárd forintot csaltak el

Több milliárd forintot csaltak el

A Tatabányai Járási Ügyészség a különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a két cégvezetővel szemben, akik a gazdasági társaság nevében azután is kötöttek, illetve az alkalmazottakkal köttettek főként gabonafelvásárlásra irányuló és a gazdasági társaság működtetését elősegítő egyéb szerződéseket, hogy tudták, az ellenértéket a gazdasági társaság kiegyenlíteni nem tudja, ezzel 191 sértettnek okoztak összesen hárommilliárd forint kárt.

Szerző(k): Domokos László
01.
14.
07:34
Nagyot drágul a liszt és a kenyér

Nagyot drágul a liszt és a kenyér

Hamarosan drágul a liszt és a kenyér az alapanyag-, energia- és munkabérköltségek emelkedése, valamint az afrikaisertéspestis-járvány megelőzésével kapcsolatos intézkedések miatt.

Szerző(k): Rácz Gergő
01.
05.
14:00
Újabb szigor közeleg a magyar boltokban

Újabb szigor közeleg a magyar boltokban

Meghozták a várt eredményt a Magyar élelmiszerkönyv szigorításai, így az idén újabb termékkörök esetén várható az előírások módosítása - számolt be a Magyar Nemzet.

Szerző(k): Domokos László
05.
29.
18:10
István-malom: évzitedek óta nem volt ekkora tűz Békés megyében

István-malom: évzitedek óta nem volt ekkora tűz Békés megyében

A múlt hét kedden kiégett békéscsabai István-malom szerkezetének megerősítése már folyamatban van - számolt be a békéscsabai közgyűlés soron kívüli ülésén a malom tulajdonosának megbízásából Bánfi Ádám statikus mérnök.

Szerző(k): Szász Péter
04.
23.
06:35
Óriáscégek üzlete Magyarországon - változtat a Nestlé

Óriáscégek üzlete Magyarországon - változtat a Nestlé

A Nestlé Hungária Kft.-be olvad az eddig a Nestlé és az amerikai - Cheerios gabonapelyheiről is ismert - General Mills közös vállalata, a Cereal Partners Hungária Kft. A svájci multi magyar leánya kivásárolja amerikai partnerét.

Szerző(k): Domokos Erika
02.
28.
14:58
"Terápiás hatása van annak, hogy dolgozhatnak"

"Terápiás hatása van annak, hogy dolgozhatnak"

Öt éve még csak takarítással foglalkozott a Rehab Force Nonprofit Kft. és csak 8 főt foglalkoztatott. Azóta megnyitották pékségüket is, és már több mint 100 megváltozott munkaképességű embernek adnak munkát. Magyarországon a hozzájuk hasonló dolgozóknak jóval nehezebb elhelyezkedni, ha pedig sikerül, akkor is ritka, hogy valódi értékteremtő pozíciót kapnak. A Bake my day célja az, hogy ezen változtasson, a pékségben pedig valódi kézműves termékeket állítanak elő.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
11.
07:23
Újabb alapélelmiszer drágulhat nagyot

Újabb alapélelmiszer drágulhat nagyot

A liszt átadási árát körülbelül 6 százalékkal, kilónként öt forinttal emelik, amit néhány malom már ebben a hónapban meglép, a Hajdú Gabona Zrt. pedig március elejétől növeli árait - mondta Lakatos Zoltán, a cég elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak.

Szerző(k): Domokos László
10.
25.
07:47
Újabb lisztáremelésre készülnek a malmok

Újabb lisztáremelésre készülnek a malmok

Az aratás után végrehajtott, átlagosan 8-9 százalékos lisztáremelés után most ismét arra készülnek a malmok, hogy még magasabb árat kérjenek a termékeikért - írja a csütörtöki Világgazdaság iparági forrásokra hivatkozva.

Szerző(k): K. Kiss Gergely