momentum

04.
22.
19:58
Závecz: apadt a Fidesz tábora, Magyar Péter pártja a harmadik helyre ugrott

Závecz: apadt a Fidesz tábora, Magyar Péter pártja a harmadik helyre ugrott

Magyar Péter pártjának EP-listája a kutatás első felében jelentősen megelőzött minden ellenzéki pártot a DK–MSZP–Párbeszéd kivételével, ám nem a Fidesztől hozza el a szavazókat.

Szerző(k): Horváth Tibor
03.
01.
12:41
Nézőpont: nem igazán ártott a kegyelmi ügy a Fidesznek

Nézőpont: nem igazán ártott a kegyelmi ügy a Fidesznek

A kegyelmi ügy hatására sem erősödtek az elmúlt egy hónapban a baloldali pártok – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.

Szerző(k): Horváth Tibor
02.
25.
19:15
„Most kell neki behúzni, hogy ne tudjon talpra állni” - tüntettek az ellenzéki pártok

„Most kell neki behúzni, hogy ne tudjon talpra állni” - tüntettek az ellenzéki pártok

Budapesten ismét utcára vonult az ellenzék több pártja, a DK, az MSZP, a Momentum, valamint a Párbeszéd – Zöldek. A közvetlen köztársaságielnök-választást követelő rendezvényen több ellenzéki politikus is felszólalt, többek között Dobrev Klára, Szabó Tímea, Kunhalmi Ágnes, Bedő Dávid és Karácsony Gergely, de szót emelt Fekete-Győr András és Varju László és Iványi Gábor is.

Szerző(k): Economx
02.
12.
16:10
Börtönbüntetést kapott a Momentum korábbi elnöke

Börtönbüntetést kapott a Momentum korábbi elnöke

Fekete-Győr Andrást és Szarvas Koppány Bendegúzt elsőfokon felmentették, de az ügyészség fellebbezett.

Szerző(k): Zádori Bence
02.
11.
11:01
Élete végéig gazdag nő lesz Novák Katalin: több milliós nyugdíjjal távozik

Élete végéig gazdag nő lesz Novák Katalin: több milliós nyugdíjjal távozik

A leköszönő köztársasági elnök, Novák Katalin havi több millió forintos nyugdíjra számíthat élete végéig. És ez még nem minden. Miközben vagyonát gazdagítja számos hazai ingatlan is.

Szerző(k): Hercsel Adél
02.
02.
06:21
Nem lesz népszavazás az eutanáziáról

Nem lesz népszavazás az eutanáziáról

Elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a Momentum és Karsai Dániel alkotmányjogász népszavazási kezdeményezését az eutanáziáról. Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese a döntésre úgy reagált: Magyarországon ma nem lehet valódi kérdésekben népszavazást tartani.

Szerző(k): Zádori Bence
02.
01.
17:54
DK: Orbán Viktor viccet csinált a saját nemzeti konzultációjából

DK: Orbán Viktor viccet csinált a saját nemzeti konzultációjából

A magyar miniszterelnök megszavazta a csütörtöki uniós csúcson Ukrajna pénzügyi támogatását, erre reagáltak az ellenzéki pártok. Gyurcsány Ferenc szerint Orbán úgy táncol, ahogy fütyülnek neki.

Szerző(k): Horváth Tibor
01.
28.
15:26
Letelt a szülési szabadság: új elnököt kapott a Momentum

Letelt a szülési szabadság: új elnököt kapott a Momentum

Megtartotta tisztújító küldöttgyűlését a Momentum Budapesten. Gelencsér Ferenc tavaly év végén azért távozott a pártelnöki pozícióból, hogy átadja helyét annak, aki készen áll a feladatra.

Szerző(k): Economx
01.
18.
11:54
IDEA: Fogy a Fidesz-KDNP támogatottsága, de nem dagad az ellenzéké

IDEA: Fogy a Fidesz-KDNP támogatottsága, de nem dagad az ellenzéké

A kormánypárttól elvándorló szavazók az ismeretlen pártpreferenciájúak, azaz a bizonytalanok, a válaszmegtagadók és a passzívok irányába mozdultak el.

Szerző(k): Horváth Tibor
01.
10.
20:59
Terézvárosban nem akarják, hogy kitöltse mandátumát a momentumos polgármester

Terézvárosban nem akarják, hogy kitöltse mandátumát a momentumos polgármester

A Miniszterelnökség 24 millió forint visszafizetésére kötelezte az önkormányzatot a helyi szakrendelő felújítása kapcsán elkövetett pályázati szabálytalanságok miatt.

Szerző(k): Horváth Tibor