reálbér

11.
30.
16:04
Rendesen megszedték magukat a bankok

Rendesen megszedték magukat a bankok

A pénzintézetek betétállománya a nagy betétkivonási hullám ellenére sem csökkent, ugyanis a jegybanki befektetéseikből jelentős összegeket gyűjtöttek össze. A kormány és az állam is csökkentette a nyereségüket, de úgy néz ki, nem eléggé. Közben a lakosságnak egyelőre továbbra sem kellenek a hitelek, az MNB a jövő évtől számít élénkülésre a piacon.

Szerző(k): Horváth Balázs
11.
23.
09:51
Először nőtt a reálkereset tavaly nyár óta

Először nőtt a reálkereset tavaly nyár óta

Egy évvel ezelőtthöz képest 14,1 százalékkal, 557 900 forintra nőtt a bruttó átlagkereset – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szerző(k): Zádori Bence
11.
22.
18:30
Mintha időgépbe kerültünk volna, úgy visszaesett a magyarok életszínvonala

Mintha időgépbe kerültünk volna, úgy visszaesett a magyarok életszínvonala

„Jelenleg az átlagbér vásárlóereje nagyjából a 2021-es átlagnak felel meg, tehát sikerült feltalálni az időgépet és visszarepülnünk a 2021-es életszínvonalra, már ami a béreket illeti” – jelezte az Economx-nak Virovácz Péter. Az ING vezető elemzője kérésünkre kinyitotta a kockás füzetét, és részletesen kiszámolta, hogyan alakultak a magyar bérek.

Szerző(k): Rádi Balázs
10.
25.
07:22
Mikor nőhetnek újra a reálkeresetek?

Mikor nőhetnek újra a reálkeresetek?

Az augusztusi kereseti adatok immár sokadik hónapja jeleztek reálbér csökkenést. Miután az infláció gyorsan csökken, joggal vetődik fel a kérdés, hogy mikor ér véget a bérek, keresetek elértéktelenedése.

Szerző(k): Fellegi Tamás
10.
24.
08:49
Nem jött be a jóslat, megint kevesebbet ér a fizetésünk

Nem jött be a jóslat, megint kevesebbet ér a fizetésünk

A KSH keddi tájékoztatója szerint több mint 15 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest, ami azt jelenti, hogy a kedvezményeket beleszámolva 383 500 forintot kap kézhez egy dolgozó átlagosan minden hónapban. A fizetésünk értéke viszont ismét csökkent augusztusban, de ha teljesül a kormány terve, már az őszi hónapokban emelkedés jöhet a reálbérek tekintetében.

Szerző(k): Economx
10.
05.
14:52
Decemberre 6 százalékos inflációt vár az MBH Bank

Decemberre 6 százalékos inflációt vár az MBH Bank

Az MBH Bank elemzői szerint már novemberben egyszámjegyűvé válhat a hazai infláció, az év végéig pedig akár 6 százalékig mérséklődhet, de az alapkamat is tovább mérséklődhet, még ha elnyújtottan is.

Szerző(k): Zádori Bence
09.
28.
14:25
Lassítják az infláció letörését a kormány intézkedései a jegybank szerint

Lassítják az infláció letörését a kormány intézkedései a jegybank szerint

Az MNB előrejelzése az év hátralévő részében az infláció dinamikus mérséklődésével számol, novemberre várhatóan egyszámjegyűre csökken a fogyasztóiár-index. A csökkenés ütemét lassítják egyes adóintézkedések – mondta Balatoni András, a jegybank igazgatója a szeptemberi inflációs jelentésről tartott sajtótájékoztatón. A reálbérek növekedése az év végén kezdődhet meg, a hitelfelvételeknél is ekkortól számolnak nagyobb megugrással.

Szerző(k): Horváth Balázs
09.
25.
16:01
Orbán Viktor: újra beavatkozhat a kormány az üzemanyagárakba, bővül a családtámogatás

Orbán Viktor: újra beavatkozhat a kormány az üzemanyagárakba, bővül a családtámogatás

Orbán Viktor miniszterelnök az őszi ülésszak nyitányaként szólalt fel napirend előtt az Országgyűlésben. Ezek voltak a kormányfő legfontosabb kijelentései.

Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba
09.
25.
08:58
A bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal volt magasabb júliusban, mint egy éve

A bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal volt magasabb júliusban, mint egy éve

2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 385 600 forint volt.

Szerző(k): Horváth Tibor
09.
25.
05:59
A képzett munkavállalók az infláció igazi vesztesei, sokaknak 50 százalékos béremelés járna jövőre

A képzett munkavállalók az infláció igazi vesztesei, sokaknak 50 százalékos béremelés járna jövőre

Több mint harmadával ér ma kevesebbet azoknak a munkavállalóknak a fizetése, akik utoljára 2021-ben kaptak béremelést. A teljesen elmaradó, vagy jóval infláció alatti bérkorrekció elsősorban a magasan képzett, így magasabb keresetű alkalmazottakat érinti, nekik jövőre már 40 százalékkal kellene többet kapniuk, mint a rekordot döntő inflációs időszak előtt.

Szerző(k): Nagy Kristóf