samsung

06.
23.
08:21
Aggasztó szám érkezett az okostelefonok piacáról

Aggasztó szám érkezett az okostelefonok piacáról

A Samsung túlbecsülhette az okostelefonok iránti globális keresletet, ugyanis az "egészségesnél" jóval több készüléke ragadt bent a forgalmazóknál. A TheElec szakportál úgy tudja, hogy 50 millió eszközről van szó, amelyek zöme a középkategóriás Galaxy A széria tagja.

Szerző(k): Szász Péter
06.
09.
10:30
Már tévézni is lehet a Samsung okoshűtőjén

Már tévézni is lehet a Samsung okoshűtőjén

A Samsung új frissítésének köszönhetően mostantól akár tévét is nézhetnek majd a cég Family Hub névre keresztelt okoshűtőjével rendelkező felhasználói. A júliusban érkező funkciót a 2017-ben és az azután gyártott háztartási gépeken lesz elérhető, egyelőre csak az Egyesült Államokban és Koreában.

Szerző(k): Bodnár Barna
06.
03.
16:05
Uniós megállapodás a mobiltöltőkről, váltásra kényszerülhet az Apple

Uniós megállapodás a mobiltöltőkről, váltásra kényszerülhet az Apple

Jövő héten várható eredmény az egységes mobiltöltők kérdésében, a jelek szerint megállapodás születhet az uniós tagországok és jogalkotók között. A javaslat szerint minden készülékhez, beleértve az iPhoneokat is, kizárólag USB-C típusú kábeleket lehetne forgalmazni. Ezzel évek óta hadilábon áll az Apple.

Szerző(k): Nagy Martin
05.
18.
08:22
Sötét árnyék vetül az egyik nagy magyarországi presztízsberuházásra

Sötét árnyék vetül az egyik nagy magyarországi presztízsberuházásra

Kínos közjáték színezi az egyik legnagyobb magyarországi presztízs beruházást, miután egy dél-koreai cég magyar lerakata nem tud fizetni a beszállítóknak az elvégzett munkáért. A bajba jutott vállalkozások nem értik a dolgot.

Szerző(k): Komócsin Sándor
05.
13.
12:02
Megy a harc a világ egyik legnagyobb okostelefon-piacáért

Megy a harc a világ egyik legnagyobb okostelefon-piacáért

India jelenleg a világ egyik legnagyobb okostelefon-piaca, amely a lakosságszámot tekintve nem meglepő és az emberek - akik jellemzően nem dúskálnak a pénzben - a jó ár-érték arányú készülékeket keresik. Ezért lehet piacvezető a kínai Xiaomi, amelyet azonban immár másodszor taszított le a Samsung a dobogóról.

Szerző(k): Szász Péter
05.
09.
09:58
Nem kell már annyi okostelefon

Nem kell már annyi okostelefon

Az idei első negyedévben 8,9 százalékkal visszaesett a kiszállított okostelefon mennyiség a világon. Egy neves piackutató cég szerint ez már nem csak az alkatrészhiány miatt alakul így - közölte az MTI.

Szerző(k): Szabó M. István
05.
02.
18:37
Mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében

Mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében

Lítiumot és egy N-metil-2-pirrolidon nevű oldószert talált egy szakértői vizsgálat néhány gödi kút vizében - adta hírül az Átlátszó. Ilyen anyagokat a gödi Samsung akkumulátor-gyárban is használnak.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
02.
07:55
A lebegést választotta a Samsung is

A lebegést választotta a Samsung is

Amikor az új Dél-koreai vezetés bejelentette a hátraarcot, borítékolható volt, hogy az olyan óriásvállalatok, mint amilyen a Samsung, gyorsan lekövetik majd az új irányt. Akkor is, ha atomerőmű építésről van szó.

Szerző(k): Szabó M. István
04.
27.
17:16
Egyre többen jönnek rá, hogy tudnak prémium telefonhoz jutni jelentős kedvezménnyel

Egyre többen jönnek rá, hogy tudnak prémium telefonhoz jutni jelentős kedvezménnyel

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek világszerte az úgynevezett felújított okostelefonok, amelyek a kevésbé tehetős felhasználók számára is megadják a lehetőséget, hogy az Apple vagy a Samsung zászlóshajó-készülékeit birtokolják.

Szerző(k): Szász Péter