stagnálás

04.
11.
16:50
A miniszterelnök közvetlen, öt évre szóló megválasztása jelentené a megoldást?

A miniszterelnök közvetlen, öt évre szóló megválasztása jelentené a megoldást?

Olaszország helyett ugyan mostanság inkább Németország kapja meg az Európa betege címet, ez azonban közel sem jelenti azt, hogy az olasz gazdaság kimászott volna a gödörből. A problémák továbbra is rendszerszintűek, és ezzel úgy tűnik, maga a miniszterelnök is egyetért. Giorgia Meloni ezért egy nagy volumenű alkotmánymódosításra készül, szeretné, ha a szavazók négy helyett öt évre választanák meg közvetlenül a miniszterelnököt. Ennek megvalósításához azonban erős kormányzati összefogásra és szavazói támogatásra is szükség lenne.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
02.
08.
19:02
Bebetonozódott csütörtökön a forint árfolyama

Bebetonozódott csütörtökön a forint árfolyama

Alig változott a magyar fizetőeszköz árfolyama csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Szerző(k): Horváth Tibor
01.
15.
19:35
Csúcsdöntés előtt a 34 éve gyengélkedő japán tőzsde

Csúcsdöntés előtt a 34 éve gyengélkedő japán tőzsde

Meredek áremelkedés indult a japán részvénypiacon, amely örökös csúcsát 1989 végén állította be. Azóta gyengélkedett, de már nem sokkal marad el az akkori szinttől. A jegybank ontja a jent, a pénz pedig hozamot keres magának.

Szerző(k): Fellegi Tamás
10.
30.
17:18
Vonzó, hogy dobbantsunk az országból, de arcon csaphat a brutális valóság

Vonzó, hogy dobbantsunk az országból, de arcon csaphat a brutális valóság

A német gazdaság mellett Ausztria teljesítménye is lefelé tartó spirálba került a nyáron, főként a gyenge külföldi kereslet és a háztartások fogyasztásának visszaesése miatt. Az infláció ugyan mérséklődni kezdett az eurózónában, de még mindig túl drágák az élelmiszerek. Tőlünk nyugatabbra sincs kolbászból a kerítés: aki elvándorolna, számolgathat a jobb megélhetésért. Lapszemle.

Szerző(k): Thurzó Katalin
09.
04.
13:07
Uniós biztos: lassulás van persze, de recesszióról légyszi még ne beszéljünk

Uniós biztos: lassulás van persze, de recesszióról légyszi még ne beszéljünk

Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős biztosa szerint egy kettős krízis hatásaival néz szembe Európa, de a recesszió így is elkerülhető.

Szerző(k): Zádori Bence
08.
31.
21:17
Majdnem erre számítottak: stagnált az infláció az euróövezetben

Majdnem erre számítottak: stagnált az infláció az euróövezetben

A várt csökkenés helyett stagnált az infláció az euróövezetben az Eurostat csütörtöki nem végleges adatai alapján.

Szerző(k): Economx
08.
28.
15:05
Magyarország a lesújtó TOP 10-ben: csökkent a bruttó hazai termék

Magyarország a lesújtó TOP 10-ben: csökkent a bruttó hazai termék

A legjelentősebben GDP visszaesés Lengyelországban, Svédországban és Kolumbiában következett be a második negyedévben.

Szerző(k): Zádori Bence
08.
21.
16:31
Hiányzik a lendület a német gazdaságból

Hiányzik a lendület a német gazdaságból

Még az év elején jelentettek technikai recessziót, miután a GDP egymás után két negyedévben is csökkent.

Szerző(k): Economx
08.
16.
12:23
Az euróövezetben nőtt, az EU-ban stagnált a negyedéves GDP

Az euróövezetben nőtt, az EU-ban stagnált a negyedéves GDP

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat honlapjára felkerült nem végleges adatok szerint a második negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a szezonális kiigazított GDP az euróövezetben és nem változott az EU 27 tagállamában az előző negyedévhez viszonyítva. Éves összevetésben pedig mindkettőben lassult a gazdasági növekedés.

Szerző(k): Economx
07.
07.
17:48
Csökkent a német ipari termelés májusban, elemzők szerint stagnálás vagy recesszió jöhet

Csökkent a német ipari termelés májusban, elemzők szerint stagnálás vagy recesszió jöhet

A német ipari termelés májusban 0,2 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest a szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint.

Szerző(k): Economx