szerb

05.
12.
19:47

Sinopharm-vakcina: az idősek 40 százalékánál nincs antitestválasz, de védettségük lehet

Szerbiában az eddigi vizsgálatok alapján 40 százalékban nem alakult ki antitestválasz Sinopharm-vakcinával oltott idősebb személyeknél, de a helyi hatóságok hangsúlyozzák, hogy másfajta immunválaszuk ettől még lehet és van is. Fontolóra veszik egy harmadik dózis beadását, amiről Bahreinben már döntöttek is. Azt is jelezték, hogy az országban használt oltások hatékonyak a járvány ellen.

Szerző(k): Napi.hu
05.
10.
16:33

Várhelyi: a bővítéssel haladni kell, nem lehet több időt veszíteni

Az EU keleti partnereinek is juttatna 1,5 millió koronavírus-elleni vakcinát azután, hogy a nyugat-balkáni országok járványkezelését 651 ezer adag Pfizer-vakcinával támogatta - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős EU-biztos. Ebben a kezdeményezésben Lengyelországot Magyarország is fogja segíteni.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
05.
10.
13:13

A szerbeknél indulhat a harmadik oltási kör

A szerbiai válságstáb teljesen nyitott arra, hogy szükség esetén a beoltottaknak harmadik dózist is beszúrjanak. Még az oltásfajták keverésétől sem riadnának vissza.

Szerző(k): Barabás Júlia
05.
07.
09:42

Szerbiában a vendéglátóhelyek belső helyiségei is újraindulhatnak

A szerb közszolgálati televízió (RTS) jelentette be, hogy péntektől kinyithattak a vendéglátóhelyek belső helyiségei - adta hírül az MTI.

Szerző(k): Szabó M. István
05.
06.
13:36

Piacvezető pozícióra tör az OTP Szerbiában is

Sikeresen zárult az a több mint másfél éve megkezdett integrációs folyamat, amelynek eredményeként az OTP Bank két szerbiai leánybankja, a Vojvođanska banka és az OTP banka Srbija mától összeolvadva, egy bankként működik tovább. A régióban még nem volt példa ilyen összetett banki integrációra, amely stratégiai mérföldkövet jelent a legnagyobb szerbiai bank létrehozását célként kitűző OTP csoport számára.

Szerző(k): Herman Bernadett
05.
05.
11:30

Kilencezer forintot adnak Szerbiában minden beoltottnak

Szerbiában minden beoltott kap 9000 forintnak megfelelő dinárt. Eredendően ezzel akarják erősíteni az oltási hajlandóságot, ám visszamenőleg azok is zsebre tehetik pénzt, akiket már beoltottak.

Szerző(k): Barabás Júlia
05.
04.
18:48

Az EU több mint félmillió adag vakcinát küld a nyugat-balkáni országoknak

Az Európai Unió (EU) 651 ezer adag vakcinát szállít a nyugat-balkáni országokba a koronavírus ellen - írta a helyi sajtó kedden, Várhelyi Olivérre, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagjára hivatkozva, aki egy nappal korábban balkáni körútja első állomására érkezett Belgrádba. Bosznia-Hercegovinába 10 530 Pfizer/BioNTech-oltóanyag érkezett - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
05.
04.
07:19

Pénzesőt bocsát a szerb lakosságra a belgrádi kormány

Megkezdi a szerb kormány a forintban számolva kétszer tízezer forintos helikopterpénz betömködését az emberek zsebébe a járvánnyal összefüggő osztogatás részeként.

Szerző(k): Barabás Júlia
05.
03.
08:45

Koronavírus: a járványhelyzet romlásától tartanak a szomszédban

A korábbinál valamivel jobb állapotok uralkodnak a Covid-kórházakban Szerbiában, de aggodalomra ad okot, hogy hogyan alakul a járványhelyzet az ünnepi időszak után - mondta Milika Asanin, a szerbiai klinikai központ igazgatója hétfőn a közszolgálati televízióban (RTS).

Szerző(k): Domokos László
04.
30.
13:52

Sinopharm-oltás: kelleni fog harmadik oltás, akiknél nincs védettség a szerbek szerint

Magyar és szerb oltottak körében is elindult az antitest-vadászat, vagyis az érintettek a második oltások után tesztekkel próbálják kideríteni, milyen védettséget szereztek. Sokan aggódnak a negatív eredményeik miatt, viszont a szerb hatóságok mindenkit megnyugtattak: az oltottak többségénél kialakult a megfelelő immunizálás készítménytől függetlenül. A Sinopharm-oltottak esetében viszont hamarosan oltani kezdenék azokat, akiknek nincs immunválaszuk. A helyi egészségügyi szakértők szerint idővel minden oltásból kellhet egy ismétlés, de a Pfizer és a Szputnyik esetében több mint egy éves védettségi idővel számolnak.

Szerző(k): Szabó Dániel