technológia

03.
24.
07:45
Kína a háttérben, csendben nyírja ki az Intelt és az AMD-t

Kína a háttérben, csendben nyírja ki az Intelt és az AMD-t

Az amerikai-kínai kapcsolatok elmúlt években tapasztalt folyamatos romlását erősíti, hogy Kína új irányelveket vezetett be, aminek célja, hogy az amerikai Intel és az AMD mikroprocesszorait 2027-ig fokozatosan kiszorítsák a kormányzati számítógépekről és szerverekről. A távol-keleti nagyhatalom összesen 18, kínai processzort hagyott jóvá használatra, abból több is szerepel Washington exportfeketelistáján. Az Intelnek és az AMD-nek is Kína volt tavaly a legnagyobb piaca, az 54 milliárd dolláros forgalmának 27 százalékát, az AMD 23 milliárd dolláros forgalmának pedig 15 százalékát adta a távol keleti ország.

Szerző(k): Németh Tamás
03.
21.
10:14
Oda megy 100 milliárd forint, ahol igazán szükség van rá

Oda megy 100 milliárd forint, ahol igazán szükség van rá

A társadalmi egyeztetéssel célegyenesbe fordult a több mint 150 milliárd forintos kkv-s technológiai hitelprogram. Kamatmentes beruházási kölcsön formájában 10 és 100 millió forint közötti összegért állhatnak sorba a vállalkozások, a keret csaknem kétharmada a négy leghátrányosabb helyzetű régióba kerül, vagyis a Dél-Alföldre, Dél-Dunántúlra, Észak-Alföldre és Észak-Magyarországra.

Szerző(k): Gyöngyösi Balázs
03.
21.
07:18
Újraértelmezi a Ferrari az elektromos autókat

Újraértelmezi a Ferrari az elektromos autókat

Jövő év végén gurulhat le a futószalagról a Ferrari első elektromos autója. A gyártó becslése szerint 2026-ra az eladásaik több mint fele a hibrid és az elektromos autók között oszlik meg.

Szerző(k): Zádori Bence
03.
19.
21:19
Gigászi megállapodást köthet az Apple és a Google

Gigászi megállapodást köthet az Apple és a Google

Ha a hír igaz, akkor alapjaiban forgatja fel az MI-ipart a két tech-óriás.

Szerző(k): Zádori Bence
03.
19.
07:27
Nem kicsit kaszált a CATL 2023-ban

Nem kicsit kaszált a CATL 2023-ban

A vállalat hetedik éve vezeti az elektromosjárműbe szerelhető-akkumulátorok világpiacát.

Szerző(k): Horváth Tibor
03.
12.
22:02
Már idén piacra dobja a Huawei az 5.5 G-t

Már idén piacra dobja a Huawei az 5.5 G-t

Az ígéretek szerint a már több mint 20 városba tesztelt technológia tízszer gyorsabb sebességet tesz majd lehetővé, mint az 5G és megkönnyíti a mesterséges intelligencia-, illetve felhő alapú szolgáltatások integrációját.

Szerző(k): Gulyas Ábel
03.
11.
18:03
Itt a jövő: az MI választja ki a kluboknak a megfelelő focistát

Itt a jövő: az MI választja ki a kluboknak a megfelelő focistát

Könnyebb lehet a csapatok felderítőinek munkája, ha egy mobiltelefonban van a világot magába foglaló adatbázis.

Szerző(k): K. O.
03.
08.
17:24
Forradalmi változáson esik át a Waze

Forradalmi változáson esik át a Waze

Érdemes lesz frissítenünk a navigációs alkalmazás legfrissebb verziójára.

Szerző(k): Zádori Bence
03.
07.
19:37
Kiderítettük, milyen munkavállaló fél a mesterséges intelligenciától

Kiderítettük, milyen munkavállaló fél a mesterséges intelligenciától

Egyre több dolgozó fél, de kik ők, hol laknak, és hány évesek? Lapunk a Pulzus segítségével próbált utánajárni, hogy a munkaerőpiac mely szereplői tartanak a leginkább az új technológia térnyerésétől.

Szerző(k): Kreivich Orsolya
03.
06.
21:58
Nem bíznak az amerikaiakban: új főközgazdászt keres az EU

Nem bíznak az amerikaiakban: új főközgazdászt keres az EU

Új versenyjogi főközgazdászt és technológiai vezetőt keres az Európai Bizottság. A pályázat feltételévé szabták, hogy csak uniós állampolgárok jelentkezhetnek, mivel legutóbb majdnem egy olyan amerikai szakember került az egyesült államokbeli big tech cégeket ellenőrző pozícióba, aki korábban tech-óriások tanácsadójaként dolgozott.

Szerző(k): Gulyas Ábel