Nem sok értelme volt Donald Trump amerikai elnök és a képviselőház kongresszusi vezetőinek nyilvános ütésváltásának - vélik a Bloomberg szerkesztői. Az államfő hatalomra kerülése óta először televíziós beszédet tartott, amelyben elismételte régi mániáját, miszerint falat kell emelni a bevándorlók ellen az USA mexikói határán, a demokrata vezetők - az előzővel megegyező nézőközönség előtt - arról beszéltek, hogy előbb biztosítani kell a pénzt a három hete leállt kormányzati intézmények működtetéshez, utána kellene visszatérni a fal ügyére.

Az elnök 5,7 milliárd dollárt akar az építkezésre, ám a demokrata többségű képviselőház szerint a fal nem jó eszköz a bevándorlás fékezésére, ezért nem akarnak egy centet sem adni erre a célra. Amíg azonban erre nincs pénz, addig Trump nem hagyja jóvá a bezárt intézmények újraindítását lehetővé tevő költségvetési változtatásokat.

Megy az idő

A két megszólalásban egy valami volt a közös: úgy tűnik, egyik fél sem hajlandó engedni a saját álláspontjából. Ahogy egyre nő a kormányhivatalok bezárásának időtartama, úgy válik egyre érezhetőbbé ennek káros gazdasági hatása - megjegyzendő, hogy a határvédelem is rosszabbul működik emiatt. És ezzel párhuzamosan egyre érdekesebbé válik az a kérdés, kit terhel nagyobb felelősség azért, hogy pénz híján vagy ingyen dolgozik a köztisztviselők egy része, vagy kényszerszabadságon kénytelen múlatni az időt.

A Bloomberg szerkesztői szerint Trump járhat rosszul ebben az összehasonlításban, mert csak a falával foglalkozik, úgy tűnik, nem törődik azzal, hogy az akarata érvényesítéséhez mintegy túszul ejtette a bezárt intézmények köztisztviselőit. Televíziós beszédében például egyáltalán nem tett erőfeszítést arra, hogy megmagyarázza, miért hasznos, hogy a fal költségeinek finanszírozásával kapcsolatos vita miatt lebénítják a közigazgatás egy részét.

Alkotmányos válság

Az elnök részleges felelősséget sem hajlandó vállalni a köztisztviselők nehéz helyzetbe hozásáért. Csak ismételgette korábbi szövegeit az illegális bevándorlás ártalmairól, és arról, hogy a fal nélkülözhetetlen a határvédelem megerősítéséhez. Egy szót sem szólt arról, mi köze ennek a kormány egy részének lebénításához. A Bloomberg cikke szerint ennek oka egyszerű: semmi, de ezt nem mondhatja ki.

Még szerencse, hogy eddig nem teljesítette azt a fenyegetését, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva rendkívüli állapotot hirdet. Mivel valójában nincs vészhelyzet, ennek a lépésnek a jogszerűsége enyhén szólva vitatható lenne. Az viszont biztos, hogy a költségvetési vitát rövid úton alkotmányos válsággá mélyítené.

Jobb szereplés

Trumppal szemben Nancy Pelosi a demokrata többségű képviselőház elnöke és Charles Schumer, a szenátus kisebbségi demokrata képviselőcsoportjának vezetője a részlegesen leáll kormányzatról beszélt, azaz arra az ügyre koncentrált, amely közvetlenül érinti az embereket. Hangsúlyozták, hogy már az alsóház, ahol többségben vannak, elfogadtak egy törvényjavaslatot, ami biztosítaná a kormázat működését. Ha ezt a felsőház és az elnök is támogatná, akkor újra indíthatnák az intézményeket és elkezdhetnének vitázni a falról.

Nem vitatták, hogy garantálni kell a határ biztonságos védelmét, csupán úgy vélik, hogy ehhez nem Trump falát kell felépíteni, hanem rugalmasabb védővonalat kell húzni. A Bloomberg szerkesztői szerint ezzel jobb benyomást tettek a nézőkre, mint az elnök. Ahogy nyúlik a probléma megoldatlanul, a szavazók úgy fogják egyre inkább azt figyelni, melyek azok a politikusok, akik véget akarnak vetni annak, és az nyilvános show-kból a demokraták jöttek ki jobban.

Ki az elnök?

Részben ez a vita ihlette Francis Wilkinsont, a Bloomberg publicistáját egy különös felvetésre. Úgy véli, hogy mivel Trump reménytelen tárgyalópartner, Pelosinak Mitch McConnellt, a szenátus republikánus elnökét kellene partnerének tekintenie az elnök helyett. Ezzel mintegy McConnell lenne az USA elnöke.

A cikkíró szerint Trump nem hogy az országot nem kormányozza, de még saját kormányát sem tartja kézben, hiszen annak tisztviselői figyelmen hagyják amatőr javaslatait, és teszik a dolgukat, ahogy tudásuk, tapasztalatuk diktálja. Még az is lehet, hogy az elnök a Fehér Házat, azaz szűkebb kabinetjét sem ellenőrzi, hiszen annak tagjai rendszeresen szivárogtatnak ki a főnöküket kínos helyzetbe hozó információkat.

Kerülje meg!

A cikkíró szerint a Demokrata Párt jelenlegi első emberének, Pelosinak meg kellene kerülnie a valóságshow-elnököt és McConnell-lel kellene megállapodásokra jutnia. Trump sokkal kisebb főnöki feladatokkal került szembe korábbi ingatlanbefektetői pályája során, mint a két házelnök, ezért mindig káosz lesz körülötte és háttérbe fog szorulni a szakértelem.

A képviselőház és a szenátus vezetője lebonyolíthatja a költségvetési vitákat, beleértve ebbe az olyan javaslatokét is, amelyek véget vethetnek a kormányzati intézmények lebénításának. Végül is McConnell republikánus szenátor kollégái között jó pár akad, akinek inog a széke választókerületében, ezért azt akarja, hogy működjön a kormányzat. Sem nekik, sem az országnak nincs két éve, hogy kivárja, amíg kiderül, hogy Trump megy-e vagy marad, s így megoldódhatnak az általa gerjesztett problémák.

Persze hiába hoz bármilyen döntést a kongresszus, az elnöknek joga van megvétózni azt. Csakhogy a Bloomberg publicistája úgy véli: legyen a szenátus republikánus elnökének gondja, hogyan nyomja le a kellemetlen döntéseket a saját pártjához tartozó államfő torkán.