A bátaapáti hulladéktároló a lakosság túlnyomó többsége szerint nem gyakorol negatív hatást a térségre, inkább elősegíti a fejlődését. A térségben élők kisebb kockázatot látnak a létesítményben, mint két évvel ezelőtt - derült ki az érintettek körében készült közvélemény-kutatásból. A Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. kétévente végeztet hasonló felmérést. A megkérdezettek összességében jól informáltak a nemzeti radioaktívhulladék-tárolóval kapcsolatban, a létesítményről a térség lakosságának közel 95 százaléka tud, kétharmaduk pedig azzal is tisztában van, hogy a felszíni létesítmények üzemelnek, a felszín alatti beruházás pedig zajlik. A két évvel korábbinál jóval többen mondták azt, hogy nagy fejlődést generált a tároló a térségben: 2009-ben 26,6, 2011-ben pedig 38,9 százalék nyilatkozott így, emellett 10 százalékponttal nőtt azok aránya, akik nem számítanak negatívumra a létesítmény miatt. Két éve 51, jelenleg 59,3 százalék azok aránya, akik egyáltalán nem tartanak a tároló működésétől, 10 százalék mondta azt, hogy nagyon tart tőle - írta az MTI-Eco.