2005-ig átlagosan évi 3,8 százalékos ütemben fog növekedni a globális alumíniumkereslet annak eredményeként, hogy az autógyártók és az építőipar igénye bővül írja előrejelzésében az ausztráliai Mineral Economics (AME) tanácsadó társaság. E rátákból adódóan az évi felhasználás az 1999. évi 23,5 millió tonnáról 29,5 millió tonnára emelkedik. Az árak is nőnek, a jelenlegi tonnánkénti 1500 dollár alatti szintről 2100 dollárra. Ezzel folytatódik az eddigi tendencia, miután már az elmúlt két esztendőben is közel egynegyeddel emelkedtek az árak annak köszönhetően, hogy az autógyárak a korábbinál jóval nagyobb tételeket vásároltak e könnyűfémből. Az élénk kereslet nyomán a londoni fémtőzsde (LME) raktáraiban tárolt tartalékok az 1991 márciusa óta eltelt időszakot tekintve mélypontra apadtak. A következő öt évben a felsorolt tényezőkön kívül az is javítja a piaci kilátásokat, hogy a repülőgépgyártók igényei is egyre nőnek, mivel a világ legnagyobb légitársaságai kezdik megújítani flottáikat. A világ alumíniumtermelésének hamarosan több mint egyharmadát három vállalat adja majd, annak következtében, hogy egy sor egyesülés és vállalatkivásárlás van folyamatban. (E három cég az Alcoa Inc., amely 5,8 milliárd dollárért átvette a Reynolds Metals Co.-t, a Scweizer Algroupot 5,6 milliárd dollárért felvásárolni készülő Alcan Aluminium Ltd. és végül az orosz alumíniumtermelésből 70 százalékkal részesedő OAO Ruszkij Aljuminij.) Ezek a hatalmas társaságok a következő években minden bizonnyal egyre növekvő befolyással lesznek majd a világpiaci ár alakulására is. Ebben kezükre játszhat az a körülmény, hogy a termelés növekedése előreláthatóan elmarad a keresletbővülés ütemétől, noha 2000 és 2005 között kereken 4 millió tonna új kapacitás termelésbe lépése várható a világon. Ez a globális termelés alapján 16 százalékos emelkedésnek felel meg, és 2005-ben összesen 28,5 millió tonna körüli kínálatot eredményez, viszont kisebb lesz a 29,5 millió tonnára prognosztizált keresletnél. (Handelsblatt)