A három héttel ezelőtti időszaki mélypont az utolsó, 1-2 jelű mérési szakasz több mint másfélszerese volt. Innen néhány napos szünet után pontosan a következő támaszig süllyedt a jegyzés. Ez nem volt meglepő, mivel a nyitott kötésállomány elemzése erre engedett következtetni. Az akkori, a 2-vel jelölt árcsúcs környéki állapot megfelelt a szokásosnak, azaz az elmúlt évek során ebben az időpontban a kereskedők, a nagyspekulánsok és a kisspekulánsok által tartott átlagos nyitott kötésállománynak. Az azóta történt változások azonban új következtetések levonását indokolják. A nagyspekulánsok - a múlt heti adatok alapján - a június végi nettó vevőből nettó eladóvá változtak. Az év ezen időszakában ők jellemzően nettó vevők, így a pillanatnyi fordított helyzet további árcsökkenés iránti várakozásukat tükrözi. A kereskedők a 2-es csúcsnál még számottevő nettó eladási pozíciót tartottak, amit erősen mérsékeltek. Ebből a szokásostól nagyon eltérő magatartásból az olvasható ki, hogy - legalábbis a közeljövőben - nem számítanak jelentős árcsökkenésre. A piaci szereplők két fontos csoportja tehát ellentétes várakozással tekint a fejlemények elé. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kereskedők helyzetmegítélése általában megbízhatóbb, mint a trendkövető befektetőké. A napi forgalom, valamint a nyitott kötésállomány együttes vizsgálata a technikai elemzés fontos részterülete. A leglényegesebb tapasztalatok egyike, hogy egy aktuális trend akkor tekinthető "egészségesnek", ha a nyitott kötésállomány a trend kibontakozása során fokozatosan növekszik. Szeptember végétől november közepéig például a nyitott kötésállomány folyamatosan emelkedett, süllyedő árak mellett. Figyelemre méltó, hogy november közepétől - bár még folytatódik az árcsökkenés - a nyitott kötésállomány zsugorodni kezdett. Ez első jelként a trend közelgő végére utalt - megkezdődött a korábbi short pozíciók visszafedezése. A jelenlegi csökkenő trend, sőt a legutóbbi napok oldalirányú ármozgása alatt is nőtt a nyitott kötésállomány, ami a tavalyihoz hasonló egészséges trend jele. A napi forgalom tekintetében a kiinduló tézis: csökkenő trendnél (amelyet természetszerűen kisebb-nagyobb ellenmozgások szakítanak meg) a lefelé irányuló szakaszokban annak növekedése, míg az emelkedést mutató napokban csökkenése a jellemző. A korábbi elemzésünkben tárgyalt Fibonacci-nap (az I mélyponttól számolt 55. nap, felfelé mutató nyíl jelzi) beigazolta a várakozást, ekkor érte el a 2,236 dolláros támaszt a csökkenő jegyzés, s ez egy időre megállította az áresést. A következő ilyen dátum néhány nap múlva esedékes. HATÓ IMRE