A clandestinók, a feketekereskedők által forgalmazott szivarok pénzben kifejezhető értékéről természetesen nincsenek adatok, de a néhány héttel ezelőtt tartott nemzetközi konferencia - ahol Fidel Castro szavaival élve "Kuba presztízséről és a szivargyártás jövőjéről" volt szó - jól mutatja a probléma nagyságát. A "Habanos 2000-ben" című konferenciát a Habanos S. A., a kubai szivarokat exportáló cég szervezte és a nemzetközi szivargyártó és -kereskedő szakmát képviselő hatszáz szakember előtt bejelentették, hogy megváltoztatják a kubai szivarok eredetét igazoló kódrendszert. A terv nagy vitákat váltott ki: "Nem világos, hogy a kubaiak miért akarják megváltoztatni a jól ismert kódot: ha azért teszik, hogy ezzel csapást mérjenek a feketekereskedelemre, rossz módszert választottak, hiszen ez a módszer visszaüthet. Ha nem ismertek a kódok, lehetetlen a szivarok eredetét meghatározni, ami a hamisítóknak inkább áldás, mint átok" - érvelt az amerikai Marvin R. Shanken, a Cigar Aficionado, a népszerű "szivarlap" kiadója. Habár Manuel Garcia, a Habanos S. A. elnöke azt állította, hogy csak idén májustól tervezik a kódok megváltoztatását. a konferencia résztvevői közül többen szóvá tették, hogy már két évvel ezelőtt észlelték, hogy a szigetország megváltoztatta a kézzel gyártott szivarok azonosítását szolgáló kereskedelmi kódokat. Vagyis: a jól ismert Nivelacusót egy azonosíthatatlan pecséttel a Uetcunnal cserélték fel. Az Acusót a nyolcvanas évek közepe óta használták, ez a pecsét minden dobozon rajta volt, ezenkívül a "Habanos S. A." (a kubai szivarkereskedő cég pecsétje), a "Hecho en Cuba" (vagyis hogy kubai gyártmány), valamint a "Totalmente a mano", ami azt jelenti, hogy teljesen kézzel gyártott szivarról van szó. A Nivelacuso alapján ki lehetett következtetni, hogy mikor is készült egy szivar. Ezt a kódot ugyanis számokra lehet bontani: az N (az 1-est), az I (a 2-est), a V (a 3-ast) stb. szimbolizálja. Azt például, hogy melyik gyárból származik a szivar, a következőképpen lehet leolvasni: az első betűcsoport az előállító gyárat jelöli, tehát ha az áll a doboz alján, hogy CFG, akkor azt a Cienfuegos nevű manufaktúrában állították elő, az NISA betűcsoport (1296) pedig az időpontot jelöli, tehát azt, hogy 1996 decemberében gyártották a terméket. Összesen tehát öt kritérium alapján lehet a szivarosdoboz tartalmát ellenőrizni: a kubai kormány garanciavédjegye alapján, amellyel egy 1912-ben hozott törvény előírása szerint úgy ragasztják le a dobozokat, hogy a Cuban feliratnál az u betű a doboz élére kerüljön. Ha nem így van elhelyezve a zárjegy, akkor valószínűleg hamisítvánnyal van dolgunk. A második a "Habanos" feliratú védjegy, amit 1994 óta ragasztanak a szivarosdobozok sarkára. A harmadik az egyedi, fából készült speciális doboz aljára nyomott-gravírozott védjegyek sorában a már említett, a gyártót azonosító pecsét. A pecsétben a Habanos S. A. felirat olvasható, a kubai szivarok gyártásával és exportjával foglalkozó társaság neve (korábban Cubatabaccónak hívták). A hamisítványokon ezt a pecsétet halványabban nyomtatják a falapra, és így az gyakran elmosódik. A negyedik védjegy az 1960 óta használt és szintén már említett "Hecho en Cuba" felirat, ha valaki ennél régebbi szivarhoz jut, akkor ezt a "Made in Cuba" felirat helyettesíti. Az ötödik pedig a "Totalmente a mano". Az eredeti kubai szivaroknak jelenleg 40-féle márkája van, ebből a Habanos S. A. mintegy 35-félét exportál. A Batista-időkben, a forradalom előtt a 40 kubai manufaktúra 300-féle márkát állított elő. A mai ismert márkákat a néhány megmaradt gyár készíti. A szivarokat vagy teljes egészében kézzel állítják elő, vagy részben, vagy teljesen gépileg sodorják össze. A kisméretű szivarokat többnyire géppel gyártják. Néhány szabványt és méretet, "vegyes" technikával állítanak elő, ilyen például Romeo y Julieta vagy a Sport Lago. A legértékesebb (premium) szivarokat természetesen kézzel állítják elő, mint például a Cohiba Robustót. Ez a márka egyébként a Puros, a Montecristo és a Partagas mellett a legnépszerűbb a hamisítók körében. (Ezekért a szivarokért Németországban 2000 márkát is megadnak dobozonként, a legális piacon 200 dollárt kell fizetni érte.) Egyes források szerint 1997-98-ra tehető a kubai szivar hamisításának nagyarányú elterjedése. A több millió hamis szivart a lepusztult kubai lakások konyháiban családi vállalkozások és maffiaszerűen működő gyártók állítják elő. Egy-egy ilyen "kisüzem" naponta akár 200 darabot is készít a leghíresebb márkákból, amelyeknek csak a gyárakból kicsempészett címkéi valódiak. A "forró árut" aztán 30 dollárért értékesítik és ez az üzlet nagyon is jövedelmező ahhoz képest, hogy egy dohánygyári munkás 150 pesót keres havonta (a kiemelt munkások 20 dollárt), ami a feketepiacon két dollárnak felel meg. A kubai szivargyártást azonban nemcsak a hazai hamisítók veszélyeztetik, hanem a külföldi konkurencia is. A Castro-rendszer, valamint az Egyesült Államok 1963 óta tartó embargója következtében megszűnt a Havanna szivar egyeduralma a világon. A korábbi kubai cigarettagyártók, akik a Karib-világ más országaiba emigráltak, magukkal vitték a szivargyártás titkát is és ma Honduras, Mexikó, de mindenekelőtt a Dominikai Köztársaság gyártja a legjobb minőségű és drága premium szivarokat az amerikai kontinens fogyasztói számára. Az idei legfrissebb adatok szerint az "egészségügyi rendőrök" és egyes megszállott szivarellenző politikusok kampányai ellenére a jelen pillanatban körülbelül 3 millió szivarkedvelő van csak az USA-ban. Az igazi szakértők állítólag már a színárnyalatból meg tudják állapítani, hogy a szivar valódi dohányból készült-e vagy hamisítvány. Az igazi Puros szivarok például nem nagyon különböznek egymástól a dobozban, hanem könnyű mogyorószínűek és fényes felületűek. Persze ezenkívül is van még néhány trükk, amellyel a valódiságot házilag ellenőrizni lehet, csak az a baj, hogy manapság már a kubai hamisítók is ügyelnek a minőségre, hiszen tudják, hogy a vevők csak így maradnak hűségesek. KOVÁCS ÁGNES