Az [origo]-t is kiadó Axelero szakemberei azonosították egy olyan számítógépes károkozó működését, amely már több gyanútlan internetezőnek tetemes telefonköltséget okozott. A program a számítógép tulajdonosának tudta nélkül megszakítja a kapcsolatot a helyi internetszolgáltatóval, és helyette észrevétlenül és gyorsan egy másik kapcsolatot épít fel - de ezt már egy borsos árú külföldi telefonszámon keresztül. A programot egyelőre nem sikerült azonosítani, de működésének már minden részlete ismert. Az eddigi vizsgálatok alapján úgy tűnik, a vírus azokat támadja meg, akik egyes zenecserélő hálózatokat használnak. A károkozó ugyanis csak olyan szolgáltatások használata közben működőképes, amelyek igénybevételekor a világhálóra kapcsolódó PC tulajdonosa átadja gépe vezérlését valaki másnak. A megfertőzött számítógép anélkül bontja le az éppen használt internetkapcsolatot, hogy a PC ennek bármiféle jelét adná. A modem átprogramozása révén sem a készülék hangja, sem más jelek nem utalnak rá, hogy a kapcsolat megszakadt, ahogy arra sem, hogy alig egy perccel később már felépült egy újabb kapcsolat. Ha valaki ez alatt az egy-másfél perc alatt nem hív le új információt - hanem például egy korábban letöltött weboldalt nézeget -, nem vesz észre semmi változást. A PC eközben feltűnés nélkül távoli országok telefonszámait hívja, amelyek percdíja több száz forint - de az is előfordult már, hogy a megtámadott gép ennél sokkal drágább műholdas kapcsolat révén teremtett kapcsolatot a világhálóval. A kártevő program 10-40 perc múlva bontja a borsos percdíjú vonalat és visszaállítja a kapcsolatot az eredeti helyi szolgáltatóval. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a védekezésnek két módja lehetséges: vagy óvakodjunk az olyan szolgáltatásoktól, amely gépünk vezérlését átadja másnak, vagy tiltsuk le, illetve korlátozzuk a külföldi számok hívását telefonkészülékünkről - áll az Axelero közleményében.