Kommentek

tulajdonos: mezga1975, létrehozva: 2015. december 19., szombat 13:02
 

nemvagyok1, 2015. december 20., vasárnap 14:50

Nem kicsit csúsztat a közgazdász úr: kizárólag a szakszervezetek akarnak jelentősebb mértékben bért emelni, és rajtuk kívül senki, illetve csak marginális mértékben.
A munkaadók érthető okokból tartózkodnak ettől, az állam pedig okkal óvatos, mert mert egy jól irányzott minimálbér emelés egész ágazatokat képes lenullázni, illetve a tömeges fekete foglalkoztatásba lökni és azzal mindenki veszít..

"Az elmúlt időszakban mind a munkaadók, mind a munkavállalók érdekvédelmi képviseletét ellátó szakértők is úgy nyilatkoztak..."
Ahham... a munkaadók is, mi? Aztán folytatás már sokkal tisztább:
"a gazdaság egészét tekintve bőven van lehetőség egy 15-20 százalékos bérfejlesztésre - hivatkoznak Kordás Lászlóra, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökére. "

Vagyis a felállás nem változott: kizárólag a szakszervezetek látják a béremelés végtelen lehetőségét a gazdaságban, ám mivel hagyományosan tehetetlenek, ezért kormányra próbálják kenni a dolgot..
Valaki szóljon már ezeknek a szakszervezetis elmeroggyantaknak arról, hogy a béremelést nem kérni, hanem kiharcolni kell és a módszer roppant egyszerű: kollektíven meg kell tagadni a munkát... de itt jön a bibi: az átlag magyar egy tányér levesért és beáll a melóba.
A következmény magától értetődő: a munkaadó egy Ft-al sem fizet többet, mint amennyit feltétlenül muszáj.
Ennyi...

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

rigolya, 2015. december 20., vasárnap 10:23

@lauda: Egyébként bezárt a pártközpont, hogy ennyire gyengécskére sikerülnek a kommentjei?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

rigolya, 2015. december 20., vasárnap 10:22

@lauda: 50%-os béremelés.
Általános adóvisszatérítés.
Átmeneti 20%-os ÁFA vagy 13. havi nyugdíj. (S ha netán az átmenetiséggel vitatkozna: 2016-2020 között lesz biztosan 5% valamilakásépítési ÁFA, mert még se a részleteket, se a hatókört nem tudni!)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

pastorius, 2015. december 20., vasárnap 9:04

@lauda:

mert nem volt pl. a közszfréban 50%-os emelés..

a nyugdíjasoknak pedig az volt az aranykor (6-10%-os emelések)

mellesleg a mostani minimálbér korábban épp 10 000 forinttal több nettót hozott..
még a 150 000 bruttót keresők is 4000 körül többet kaptak (adórendszer)
(megsúgom, orbánék csökkentették a béreket , kivétel egy kivételezett réteg, a társadalom felső 2.5 tizede, vásárlóértéken valahol 2004 körül járunk)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

lauda, 2015. december 20., vasárnap 8:34

Hülye ballibikókák!!!!!

Míg hatalmon voltatok 8 évig , miért nem akkor akartatok általános béremeléseket!!!!
Álszent hazug bagázs!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

lomb, 2015. december 19., szombat 21:06

Hűha! Új lejárató stratégiát írtak elő a megvásárolt újságíróknak? Hát persze! Ezzel is meg kell próbálkozni, ha már nem jött be a demokrácia deficit hazugsága, a korrupciós hazugság! Most, a zemberek legérzékenyebb pontján kell támadást indítani, a mindig kevés béren keresztül! Szép, jó elgondolás!

Az azonban érdekes, hogy a pijac mindenhatóságában hívő(?) megvásárolt újságírók a kormánytól követelik a pijac által fizetett bérek emelésének kikényszerítését!

Ennek azért már van valami diszkrét bája!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

rigolya, 2015. december 19., szombat 16:21

@kasi: Minek is a közszféra 2008-ban befagyasztott béreit emelni?!

Kit érdekel, hogy a szociális szféra átlagbére 2010 óta folyamatosan csökken?!

Kit érdekel a sok kivándorló magyar és főleg egészségügyi dolgozó?!

Nekünk fenntarthatatlan nyugdíjrendszer és lakástámogatási rendszer kell!

MERT HOGY MINDKÉT RENDSZER FINANSZÍROZHATATLAN, AZ FIX!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

lzperx, 2015. december 19., szombat 14:47

Akkor kell számolni a bérfelzárkóztatási programmal, amikor annak politikai haszna is lesz a Fidesz számára, azaz 2017-ben várható. A piacban benne van a béremelés fedezete, de a piacot a politika adagolja. Arra ügyelnek az intézményrendszer kialakításánál, hogy a munkavállalók önállóan ne boldoguljanak, így ez egy kényszerpálya.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

mezga1975, 2015. december 19., szombat 14:28

@kasi:
fellendíti az épitőipart, tehát lesz egy pár még gazdagabb építési vállalkozó.

új munkahelyeket teremt, nem csak a meglévő segédmunkás éppen nem hal éhen.

ami pedig növeli a költségvetési bevételeket, ez igaz élelmiszert többet vesznek. áfa nem mert az 5% lesz

- csökken a munkanélküliség nem mert ahhoz be kellene jelenteni a dolgozót és ezt az építőiparban pont nem szokták.

több jut a költségvetési intézméányek fejlesztésére (köz- és felsőoktatás, egészségügy) ezekre most is jutna csak hát nem érdeke az okos, nem befolyásolható, emberek tömege a kormánynak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

kasi, 2015. december 19., szombat 13:49

A béremeléseknél sokkal jelentősebb és nagyobb volumenű fejlesztélsbe kezd a magyar kormány.
Az otthonteremtéshez kapcsolódó támogatások és alacxsony hitelek nem csak a családok és a fiatalok helyzetén lendít nagyot, hanem közvetve többféle gazdaságélénkítő hatása is várható. Egy olyan időszakban, amikor a világgazdaság állapota romlik, és Európa teljesítőképessége lassul.
- fellendíti az épitőipart,
- új munkahelyeket teremt,
- ami pedig növeli a költségvetési bevételeket,
- csökken a munkanélküliség,
- csökkennek az egyéb, munkanélküliségből fakadó szociális kiadások,
- több jut a költségvetési intézméányek fejlesztésére (köz- és felsőoktatás, egészségügy)
- Végső soron számottevő mértékben megnövekszik a munkaerő iránti kereslet, ami felértékeli azt, tehát piaci alapon emelkednek majd a bérek. Közvetlen kormányzati beavatkozástól függetlenül.

Azért ez sokkal jobb, mint állambácsitól lesni a bérek emelését.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

laci_52, 2015. december 19., szombat 13:33

"egy 15-20 százalékos béremelést mindenféle nehézség nélkül elbírna a hazai gazdaság"

Ez így igaz! Az emelkedő bérektől nőne a fogyasztás, ami a növekedést serkentené.

"a vállalkozók egy részének most sem okozna különösebb problémát a magasabb bér kifizetése, de mivel nem kényszeríti őket erre semmi, nem is növelik a fizetéseket"

Pogátsa nagyon igazat mondott! Erős szakszervezetek kellenének, amelyek tömegsztrájkokat és tüntetéseket tudnának szervezni. Lenne rögtön béremelés!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

mezga1975, 2015. december 19., szombat 13:02

A kormánynak szegény ! nagy tömegre van szüksége akik könnyen és olcsón befolyásolhatóak ! Az okos és jó anyagi helyzetű embereknek van véleményük, ami viszont senkit nem érdekel !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html