Kommentek

tulajdonos: Bulemia, létrehozva: 2015. október 5., hétfő 8:52
 

megfigyelt, 2015. október 8., csütörtök 22:32

T.@matyi2010: Nem tudok,nem is akarok azon vitatkozni,hogy vérlázító jövedelmi aránytalanság van Magyarországon amit a jelenlegi egoista szociálisan érzéketlen brancs hozott létre.
Semmi kétség nem fér ahhoz ,hogy Magyarországon van a világ legigazságtalanabb-legaránytalanabb nyugdíj rendszere köszönhetően a Megyesi féle felelőtlen pénzszórásnak amit a jelenlegieknek sikerült túlteljesíteni.
Abban már talán egyetért velem ,hogy a nyugdíjrendszer akkor volna arányos ha az öregségi nyugdíj /nettó bérarány megegyezne a 60 % körüli világátlaggal,vagyis a 2002-es nyugdíj/ nettó bérarány lenne az igazságos és a kiadás évi 450 milliárd körülivel kevesebb volna. A 2002 -ben megállapított öregségi nyugdíj EMELT átlaga 96-98 000 ft között van ami illeszkedne a már vitatott kétgyerekes egyfőre jutó nettójával.
ORBÁN VIKTORNAK 2009 őszén volt általam ismert életében egyetlen reális kijelentése ""VISSZA TÉRÜNK A 2002-ES NYUGDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSHOZ "" Azonnal csökkent a népszerűsége több mint 20 % -al,a hatalom a fontos nem az igazságosság.
Amikor 2009-ben BAJNAI megszüntette a BARMOK által fizetett 13-ik havi nyugdíjat a SZÓKE KIFLIS at is a szemére vetette. Szemét dolog a politika , a gond ott kezdődik ,hogy az emberek szenvedik meg a BAROM intézkedéseket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

matyi2010, 2015. október 8., csütörtök 20:55

megfigyelt, 2015. október 7., szerda 14:12
Kedves Megfigyelt!

A tavalyi bértáblával számoltam, tehát szeptembertől már 255 ezer az állítása szerinti tanár házaspár fejenkénti bruttója.
Annak örülök, hogy elfogadja,hogy 85 helyett 92 ezer az egy főre jutó nettó, bár ebben a családi pótlék is benne van, ez is bezavarhatott.
Az új bértáblával és a jövő évi adószabályokkal még kapnak kb 20 ezer nettót, vagyis 98 ezer körül lesz az egy főre jutó nettó jövedelem.
Abban már korábban is egyetértettünk, hogy a nyugdíjak a bérekhez viszonyítva túl magasak.
Azt továbbra se értem, mivel lenne jobb és igazságosabb az idióta progresszív adórendszer által számított 87 ezer forint ....


A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

megfigyelt, 2015. október 7., szerda 15:31

@hunnorti: HÚGYAGYÚ BÉRTOLLNOK !!!!!

Olvasd el a 14 :12-es beírásom.Téged senki nem vesz komolyan a HÜLYESÉGEN kívűl nem sok beírásod volt. Hiába próbálod túlhazudni kormányt lehet ,hogy a kormány nyer.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

hunnorti, 2015. október 7., szerda 14:23

@matyi2010: Szokás szerint valami sántít. Ez mégis hogy jön ki?

Egyetemi végzettséggel és 10 éves gyakorlattal 246 ezer az alap, csak ez bármilyen pótlék nélkül 368 ezer forint nettó, vagyis 92 ezer egy főre.

De főleg azt nem értem, miért lenne jobb ha az idióta progresszív mszp-s 2010-es adótábla szerint ettől 21 ezerrel kevesebbet, 347 ezret kapnának mint gazdag, magas jövedelműek.




..a ballib bérkommentelőnél mindig valami sántít !!!! hahahahah....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

megfigyelt, 2015. október 7., szerda 14:12

T.@matyi2010: Augusztus utolsó hetében együtt utaztunk a tanár házaspárral és a tanár mondta az általam leírtakat, nem szeretek valótlanságot állítani szercsére ismerem a gimnázium igazgatót aki szívesen tájékoztatott a a valós számokról .
A nevezett házaspár 12 havi átlag nettója 369 561 ft volt tehát at egyfőre jutó nettója 92 391 ft amitől CSAK 27 % al magasabb egy átlagnyugdíjas házaspár egyfőre jutó nettója. Változatlanul állítom ,hogy aki ezt arányos jövedelemnek elosztásnak tartja za HÚGYAGYÚAK táborába tartozik.

Az igazgató haverom állítása szerint a Meggyesi féle 2002-es béremelés óta jelentős emelés nem volt. Hihetőnek tűnik a számok ismeretében , az állami szféra nettó bér átlaga 2003-ban 99 659 ft volt az évenkénti növekedéssel 2010-re 131 729 ft ra változott tehát 32 %ot nőtt 2015 májusára pedig 137 559 ft ra nőtt ami 4,4 % és magába foglalja a tanárok , orvosok, ápolók BÉRROBBANÁSÁT és a helyettes államtitkárok 30 %-os béremelését.
A szomorú valóságot illene ismerni ha már állást foglalunk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

matyi2010, 2015. október 6., kedd 17:01

megfigyelt, 2015. október 6., kedd 11:36
"Két 10 éve egyetemi végzettséggel egy jónevű vidéki gimnáziumban tanító tanár házaspár éves átlag nettója a két iker gyerek kedvezménnyel és a családi pótlékkal nem éri el az egy főre jutó nettó 85 000 ft ot "

Szokás szerint valami sántít. Ez mégis hogy jön ki?

Egyetemi végzettséggel és 10 éves gyakorlattal 246 ezer az alap, csak ez bármilyen pótlék nélkül 368 ezer forint nettó, vagyis 92 ezer egy főre.

De főleg azt nem értem, miért lenne jobb ha az idióta progresszív mszp-s 2010-es adótábla szerint ettől 21 ezerrel kevesebbet, 347 ezret kapnának mint gazdag, magas jövedelműek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

matyi2010, 2015. október 6., kedd 16:48

atombandi, 2015. október 5., hétfő 23:17

"...a progresszív adórendszer egy pótcselekvés a kisemberek megtévesztésére..."

Pontos definíció!
Ami szomorú, az az, hogy a progesszív adó híveitől soha egyetlen értelmes érv se hangzik el, csak tahó sértegetések helyettesítik a gondolatokat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

megfigyelt, 2015. október 6., kedd 11:36

@atombandi: ÖCSKÖS.!!!
Javaslom,hogy figyelmesen légyszíves elolvasni és értelmezni a beírásaimat.
Ekkora baromságot nem firkálhatsz ha van némi ismereted az ország lakosságának a anyagin helyzetéről.-""MIG TE A 250 000 FT OT KERESŐ EMBEREK FIZETÉSÉNEK A FELÉRE ÁCSINGÓZOL,"" Ősidők óta nyugdíjas vagyok,több mint 45 év munkaviszony után amit mindíg a verseny szférában töltve a felső bérkategóriában kerestem a nyugdíjam a nyugdíjba vonuláskor az 5 000 legmagasabb nyugdíjba tartozott.
Mindhárom gyermekem több idegen nyelven beszélő két diplomás, tehát nem SÍROK sem magam sem a családom miatt de nem tartozom a BARMOK közé akik nem látjátok a fától az erdőt.
Rendkívül tájékozott vagyok tudom azt,hogy azz egykulcsossal a bruttó 248 000 ft-ot és a azalatt keresők nettóját csökkentették a BARMOK és azt is tudom ,hogy a foglalkoztatottak 70-80 % abban a kategóriában tartozik ,. Sikeresen növelték a szegények számát a közép réteg fel már a szegény kategóriába tartozik.. Van az itt kommentelők között a HUNORTI:JOBBA-JOBB:félék akik a gyerekek kedvezményére hivatkoznak azért hasonlítottam a háromgyerekes támogatást a ROGÁN nevü faszihoz.
Hatalmas tévedésben vagy a tanárok -orvosok fizetését illetően.
Két 10 éve egyetemi végzettséggel egy jónevű vidéki gimnáziumban tanító tanár házaspár éves átlag nettója a két iker gyerek kedvezménnyel és a családi pótlékkal nem éri el az egy főre jutó nettó 85 000 ft ot amikor az öregségi nyugdíj átlaga 117 372 ft tehát 38 % al magasabb, természetesen tudom azt ,hogy ezt a HÚGYAGYUAK nem tudjátok és véditek a HÜLYESÉGET..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

bali-pali, 2015. október 6., kedd 5:09

@atombandi:
"...a progresszív adórendszer egy pótcselekvés a kisemberek megtévesztésére..."
Aki ezt mondta neked, az jól átvágott téged; te meg el is hiszed...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

atombandi, 2015. október 5., hétfő 23:17

@megfigyelt:
a probléma abból adódik, hogy te csak és kizárólag a politikusokat tekinted a 200.000+ keresetű csoportnak. igen, van jópár gombnyomogató, meg pár intendáns a "nemzeti" cégeknél, de azért vegyük észre, hogy ők csak egy kis részét jelentik az adózóknak. azért vannak orvosok, tanárok, mérnökök, ilyen-olyan szakemberek garmadával, akik a 200.000+ kategóriában keresnek. az, hogy a politikusok meg egykét betolt haverjuk ennyit kapnak, az a járulékos rossz, de a többi az mind megérdemli.

abban biztos lehetsz, hogy olyan törvény nem lesz megszavazva, amiben a politikusok rosszul járnának. ahogy abban is, hogy az extra srac, ami bruttó 200.000 felett volt, az nem a nép érdekében történt, nem a szegények kapták, és igen nagy motiváló erő volt a kivándorlásban. teljesen felesleges a bérből és fizetésből élőket egzecíroztatni, amikor a cégek vagyontárgyai magánhasználatban vannak. legyen az lakás, autó stb. leírt adók, amortizációk a luxuscuccokon, természetesen, míg te a 250.000 forintot kereső ember fizetésének a felére ácsingózol. rossz helyen kapisgálsz, a progresszív adórendszer egy pótcselekvés a kisemberek megtévesztésére...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

megfigyelt, 2015. október 5., hétfő 20:43

@atombandi: Leírok egy konkrét tényt .
A GENGSZTER váltás után egy osztrák tulajdonu céget vezettem az 1991-es béremelést a TÁJÉKOZATLAN tulajdonos a béremelést ugy határozta meg ,hogy 20% körüli inflációt figyelembe véve a három felső vezető béremelése 15 % volt a középvezetők 20 %, míg a fizikai dolgozók és a szellemi segédmunkások 25 % béremelést kaptak.
Erre mondtuk akkor hogy ez reális ,most az történt hogy a kétgyermekeseknek MEGIGÉRTÉK 2016-ra a havi 5 000 ft emelést a helyettes államtitkárok pedig 2015 január 1-tól kaptak 30 % béremelést . A BARMOK természetesen mindennel egyetértetek ami vérlázító.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

megfigyelt, 2015. október 5., hétfő 20:34

@atombandi: Kedves EGOISTA ür.

Nem kell most adakoznom mert az aktív koromban a HÜLYÉK fenntartására fizettem a felső kategóriás személyi jövedelem adót.

A nevezettek 2011-ben bevezetett egykulcsos hatásait jól ismerem függetlenűl attól ,hogy közel a 80 éves kor.
BAROM SENKIHÁZI EGOISTÁNAK tartom azokat akik egyetértenek azzal,hogy a minimálbéren bejelentett rendkívül jóképességü volt lakatosom a harmadik gyerekére 21 400 ft többletet kapott míg a ROGÁN nevű faszi a harmadik gyerekére 100 400 ft-ot-akik ezt elfogadhatónak tartják azokat nevezlek benneteket HÚGYAGYÚAKNAK a kormánynak nevezett csürhével együtt.
Csak a jobb tájékozódás kedvéért az OSZTRÁKOK most emelték a felső keresetek adóját 50 %-ra míg a jelenlegi kormányon lévő CSÜRHE 15 % ra csökkenti ami 45 fő minimálbéres csórónak jelent összesen annyi havi nettó bér emelkedést mint Polt Péter feleségének.
Tudom hogy a korom és neveltetésem miatt fejlett szociális érzékenységem van .
drama . finoman érzékeltette a szomoru tényeket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

rigolya, 2015. október 5., hétfő 20:25

@atombandi: "3* akkora bérrel, 3* annyit teszel a közösbe, és abszolút nem veszel ki többet"

Ez most vicc volt, ugye?!
A nagyobb bérű gyereke nem vesz ki többet a közösből???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

rigolya, 2015. október 5., hétfő 20:23

@atombandi: A béreknek először is fedezniük kéne egy bizonyos megélhetési, munkaerő-utánpótlási szintet.
Gondolom ön szerint a minimálbér ilyen, ha az is ugyanúgy adózik, mint a több milliókat hazavivő.
Pedig minimálbéren van 1.200.000 ember kis hazánkban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

hunnorti, 2015. október 5., hétfő 19:33

@matyi2010: Milyen hatása lenne ha az így is működőképessége határán lévő országban az orvosok, mérnökök , informatikusok stb bérét még 5-10-15 de akár 20% feletti extra adóval tovább csökkentenék..


.jogos ,igaz ,jó az egykulcs ..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

hunnorti, 2015. október 5., hétfő 19:33

@matolcsy: Ha ugyanazzal a módszerrel megmérjük a Gyurcsány-érát akkor kétszer annyian voltak.
Mára szigorodtak a KSH és az Eurstat statisztikai kritériumai...



..igaz ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

matyi2010, 2015. október 5., hétfő 19:20

MINDEN kelet-európai országban egykulcsos adórendszer van gyakorlatilag.
Amelyik ország kicsit lazít ezen, min Szlovákia az rögtön megszívja, pedig ott csak kvázi progresszív rendszert vezettek be,magas jövedelemnél emelkedő adókulccsal.
Nincs fekete - vagy fehér, jó vagy rossz rendszer, előnye van az egykulcsosnak (növekvő megtakarítások, növekvő befektetések, szakemberek magasabb bére) és van a progresszívnak is (társadalmi "igazságosság"). Gyakorlati előnye a szegényebb országokban eddig is csak az egykulcsosnak volt, a gazdag országok agyelszívása viszont teljes rémálommá tette a progresszív adózást.
Gondoljuk el,ma Magyarország legfőbb gondja a szakemberek hiánya.
Milyen hatása lenne ha az így is működőképessége határán lévő országban az orvosok, mérnökök , informatikusok stb bérét még 5-10-15 de akár 20% feletti extra adóval tovább csökkentenék.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

Bulemia, 2015. október 5., hétfő 18:07

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

atombandi, 2015. október 5., hétfő 17:17

@drama:
no problem, orbánék és az értékek két külön fogalom. nem tisztem őket védeni, nem is akarom.

az egyklucsosra visszatérve, ugyan lapozd már fel a legutóbbi amcsi elnökválasztást, ott volt szó ott is adórendszerről. miszerint a dúsgazdag republikánus jelölt szemére vetették, hogy ugyanúgy 16%-ot adózott az ottani törvényeknek köszönhetően, mint a legszegényebb rétegek az usában.

az egy mítosz, hogy a bérből számított pénzekből működik a szolidaritás, a nevelő hatásáról meg külön lehetne egy párezer karaktereset vitázni, hogy kit, hogyan és mire nevel, pláne magyarország vonatkozásában, ahol leginkább a minimálbéres bejelntésre meg az adócsalásra nevelt.

orbánék adakozási szándékai felől sincsenek tévképzeteim, valahogy várható volt, hogy a rendszerváltás "legsikeresebb" családjai "orbán, mészáros, simicska, lázár" egy huncut petákot sem adakoznak. ez legyen az ő dolguk...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
 

drama, 2015. október 5., hétfő 17:01

Tisztelt atombandi!
Nézzük egy kicsit a kérdést a TÁRSADALOMSZOCIOLÓGIA felől!
Minden PÁRT: így a Fidesz is ÉRTÉKEK mentén politizál, és hoz döntéseket!
Ano 2010-ben OV azzal védte meg az 1 kulcsos adórendszer (I)gazságosságát: szó szerinti ídézet akkori Kossuth rádiós szokásos interjújában:
"sose titkoltam, hogy a FELSŐközéposztályban látom hazánk felemelkedésének kulcsát"!
Vagyis hazánk ELTÉRŐ társadalomszerkezetet, és ezen keresztül adózást választott, mint a nálunknál sokkal gazdagabb országok!
Vagyis a progresszivitást TAGADÓ adórendszert vezettük be!
Társadalomkutatók(MTA Társadalomkutató Intézete) BEBIZONYÍTOTTA, hogy ez nem csak egyszerű progresszivitás tagadás, hanem roncsolja a társadalom tagjai/csoportja közötti párbeszédet és FELELŐSSÉGVÁLLALÁST!
Ugyanis a progresszív adórendszernek áttételesen nevelő hatása is van a társadalom tagjai számára(aki gazdagabb, nagyobb részen járuljon hozzá a közhöz)
Na mostT: a VÁLSÁG idején ez a torz, gazdagok felé terelt újraelosztás(vagyis a megtermelt GDP-t direktbe a gazdagok felé terelés) okozta a zsegénység mélyülését, és a szegényebb társadalmi csoportok DIREKTBE megbélyegzésést!
Gondoljon csak a segélyezettek, hajléktalanok, rokkantak megalázására!...a szociális büdzsé megszüntetésre!

Vagyis a kormány DIREKTBE és SZÁNT SZÁNDÉKKAL torzította el a jövedelmek újraelosztását, az ÁFA, mint szegények adójának növelése, a társadalmi mobilitás szűkítése elősegítette a hűbéri rendszer erősödését, kvázi a Horthy-korszakra hajazó társadalomszerkezetet!

A Szél Kálmán terv I. és II. DIREKTBE a kis társadalmi érdekérvényesítésű társadalmi csoportok elosztását szűkítette, lehetetlenítette el..és terelte oligarhák, és kegyelt gazdasági csoportok(trafik, föld, kaszinó) felé!

Még ezzel sincs baj: ha a gazdagabb rétegek TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSA, SZOLIDARITÁSA, PATRONÁLÁSA megtörtént volna!
De halott Ön egy, az az egyszer is arról: hogy OV , Matolcsy, Mészáros Lőrinc, vagy Andy Vajna ADAKOZOTT volna bármilyen karitatív célra!
Ugyan már: Ön is tudja, hogy ezen emberek inkább megdöglenének, de szegénynek ők adadkozzanak!..majd ha piros hó esik :))
Vagyis: egy torz, gazdagok felé terelt újraelosztás valósult meg hazánkban: ami a szegénységet, jövedelemolló szétnyílását eredményezte!
Ez van!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html