Az acéltermékeket hagyományosan a készletező és kereskedelmi társaságok közvetítik a termelőtől a felhasználóig. A gazdasági válságokkal terhelt elmúlt év, az árak és a kereslet drasztikus csökkenése nem csupán az acélműveket hozta nehéz helyzetbe, hanem a készletező cégeket is. (Az elmúlt év végéig a hengerelt acél rúdáruk ára átlagosan 37 százalékkal, a lemezeké mintegy 27 százalékkal esett vissza 1985-höz képest. A számítások szerint egyedül az olcsó ázsiai import mintegy 200 millió márkával értékelte le a 11 millió tonnányira becsült európai acélkészleteket.) Termelői elvárások Nehéz piaci helyzetükön az acélművek növekedéssel, fúziókkal, illetve versenytársaik kivásárlásával igyekeznek segíteni. E folyamatot, amely nyilvánvalóan a globalizáció irányába mutat, újabban inkább konszolidációként emlegetik. A nagyobb acélművek szinte elvárják, hogy hozzájuk hasonló méretű és gazdasági potenciállal rendelkező készletezők keressék meg őket, amelyek képesek olyan volumenű áru finanszírozására, amely a már ugyancsak hatalmas, egyre inkább multinacionális felhasználók kiszolgálásához is elegendő. Ebből következően - ha tetszik, ha nem - utóbbiak is a növekedés, az egyesülések, a konszolidáció útjára kényszerülnek. (A General Motors például azt igényli az acélbeszállítóitól, hogy mindazon országokban "lerakatokkal" rendelkezzenek, ahol neki magának üzemei vannak.) Szakosodási tendenciák A konszolidációnak azonban több lehetősége, útja is kínálkozik. Ezek egyike, hogy az acélkereskedő cég a színesfémpiacon hasonló funkciót betöltő társasággal olvad össze - ennek következtében már szaporodnak a "multimetal" készletezők. A legkézenfekvőbb és a felhasználók szempontjából is a legkedvezőbbnek ítélhető a horizontális koncentráció, fúzió, amikor azonos profilú, acélkereskedő és -készletező cégek egyesülnek. Ezek megnövekedett tőkeerejüknél fogva valószínűleg mélyebbre tudnak "hatolni" a termelés finanszírozásában, mint a kisebbek. A fúzió azonban önmagában még nem tűnik elegendőnek; a költségek ésszerű csökkentésén túl meg kell találniuk a megfelelő, még kiaknázatlan piaci szegmenseket és a kellő termékválasztékot is. Hasonló erőfeszítéseket tesznek a kisebb, túlélésre törekvő készletező cégek is. Svájcban például van olyan, amelyik a fűtési rendszerek építőinek, mások vízvezetékcsövekre szakosodott felhasználóknak szállít. Megint mások - Franciaországban és egyéb európai országokban - lakatosipari feladatokat is elvégeznek. Vertikális integráció Néhány társaság nem feltétlenül meggyőződésből, hanem csupán a verseny kényszere miatt fejleszt, nem kis részben számítástechnikai területen, ami nagy lehetőségekkel kecsegtet az acélkészletezés és -kereskedelem terén is. A szupermarketekben használatos vonalkódokhoz hasonló rendszerrel jelentősen lehetne mérsékelni a tartalékok nagyságát, miután ezekkel az eladott árukészletből való lehívással egy időben már az újabb megrendelést is továbbítani lehet. Az acélkereskedelem átalakulása legkevésbé kívánatos módjának szakmai körökben is azt tartják, amikor vertikális fúzió tagjává válik a készletező cég. Ez leginkább azt jelenti, hogy az acélművek vásárolják fel az acélkészletező és -kereskedő házakat. Az kétségtelen, hogy ezáltal a termelő kiterjesztheti ellenőrzését a kereskedelem szélesebb sávjára is, ez azonban általában a szabadkereskedelem ellen hat. Szakértők azt tartják a legszerencsésebbnek, ha egy készletező onnan szerezheti be az árut, ahol a legkedvezőbb árat érheti el. Az acélművek tulajdonában lévő készletezők előtt lebegő kettős cél, hogy ugyanis egyidejűleg növeljék a piaci részesedésüket és a profitot is, egymással ellentmondásban van. I. K.