A fővárosi áramszolgáltató tavaly 7,8 milliárdos nettó eredményt ért el - és azt csaknem az utolsó fillérig ki is fizette. A cég idei első féléves eredménye a vártnál nagyobb január eleji emelés miatt elemzők szerint ugyancsak kedvező lesz. A B kategóriás áramszolgáltatók közül a befektetők "kedvencének" számító Elmű féléves adózás előtti eredménye a becslések szerint akár az 5,5 milliárd forintot is elérheti. (A társaságnak tavaly óta nincs elhatárolt vesztesége, így 18 százalékos adókulcs terheli a nyereségét.) Az idén egyébként 8,76 milliárd forintos nyereséget várnak az Elműtől, míg 2000-re 10,82 milliárd forint az elemzői konszenzus. A derűlátó elemzői várakozások hátterét a jelenleg rendkívül magas hálózati veszteség csökkentése adja. (Az 1998-ban 13,38 százalékot kitevő veszteségek zöme kereskedelmi veszteség, s minden egyes százalékpont mérséklés egymilliárd forint körüli profitnövekményt jelent.) A hálózati veszteségek lefaragása idén prioritást élvez, ám azok szintje - lapunk információi szerint - eddig alig csökkent és stabilan 13 százalék körül állapodott meg. Az eladott villamos energia volumene a tavalyi 0,34 százalékos növekedés után várhatóan az idén sem nő jelentősebben. A szám mögött igencsak nagy szóródás van; a tendenciák alapján elmondható, hogy a háztartási fogyasztás stagnál, miközben az általános árszabású (kisipari, kiskereskedelmi) fogyasztók körében többszázalékos növekmény tapasztalható. (Ez részben a középfogyasztónak minősülő új bevásárlóközpontok építésének is köszönhető.) A társaság féléves eredménye emellett egy közel 300 millió forintos rendkívüli eredménytételt is tartalmaz, amely a korábbi hálózatfejlesztési hozzájárulás áfa-visszaigénylésének APEH általi jóváhagyásából származik. (Az összesen 900 milliós peres követelést az Elmű tavaly rendkívüli veszteségként elszámolta, ám az akkor elszámolt veszteség egy része - közel 300 millió forint - az első félévben befolyt a céghez.) A társaság papírjainak piaca az utóbbi időben meglehetősen állóvízszerű, az árfolyam az utóbbi időben 18 500- 19 300 forint között ingadozott. A kereskedelembe az ÁPV Rt. tulajdonában lévő 4,16 százalékos, névértéken alig több mint 2,5 milliárdos (árfolyamértéken 4,75 milliárd forintos) Elmű-csomag eladása vihetne némi színt, ám erre legkorábban ősszel kerül sor. Az Elmű-részvények likviditása meglehetősen alacsony, hiszen a közkézhányad - a fő tulajdonos 75 százalékos, a Fővárosi Önkormányzat 11 százalékos és az ÁPV Rt. 4,16 százalékos pakettjén kívül - kevesebb mint 10 százalékra korlátozódik. A papírok tőzsdei megítélése szempontjából fontos kérdés, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál lévő, stratégiai befektetésként kezelt, névértéken 6,6 milliárdos Elmű-csomag hosszabb távon is a főváros tulajdonában marad-e. T. I.