Megkezdődött a német Gerhard Mahler ingatlanbefektető társaságának második budapesti beruházása. Budapesten az Erzsébetvárosban, a Rákóczi úton építi R70 nevű irodaházát az erre a célra tavaly alapított Mahler Invest Budapest Kft. Az építkezés hivatalos elindítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Mahler elmondta, hogy a beruházás 50 millió márkába kerül, aminek egyharmadát saját forrásból, kétharmadát pedig a bécsi Erste Bank hiteléből finanszírozzák. Az épületet másfél év múlva szeretnék átadni. Az R70 a Keleti pályaudvar és a Blaha Lujza tér között található egyetlen üres telken épül, amely csaknem 4 ezer négyzetméter területű. A tervek szerint a négyszintes mélygarázs fölé kilenc szintet emelnek, a bruttó terület majdnem 40 ezer, a nettó 17,5 ezer négyzetméter lesz. A földszinten fitneszközpontot és éttermet, az épülettömb közepén pedig kertes udvart alakítanak ki. Az ingatlanfejlesztést a Mahler Projekt International GmbH és az Aula-Planconsult Kft. végzi, a kivitelezéssel a Swietelsky Építőipari és Kereskedelmi Kft.-t bízták meg. Gerhard Mahler, miután egykori bútorkereskedelmi üzletláncát a Metro konszernnek értékesítette, az 1990-es évek elején kezdett ingatlanfejlesztésekbe a régióban, Varsóban és Prágában. Budapesten öt éve kezdte meg ezt a tevékenységét. Itt épült első irodaházát, a Váci úti, száz százalékban bérbe adott River Estate-et a Mahler Befektető, Építő és Kereskedő Kft. építtette. Idén januárban a céget és így az irodaházat is megvásárolta a European Property Investment Ingatlankezelő és Ingatlanhasznosító Holding (EPI) Kft., melynek tagjai egy budapesti és egy bécsi társaság, a CHH Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Kft., valamint az EPI Immobilien Holding GmbH. Az EPI Kft.-ről lapunkat úgy tájékoztatták, hogy az független a Mahler-beruházásoktól, tulajdonosi kapcsolat nincs közöttük. Pillanatnyilag a River Estate-en kívül nincs más befektetése Magyarországon. A Mahler Befektető Kft., azaz a River Estate megvásárlása után az EPI Kft. azt tervezte, magába olvasztja a céget, a - kinyilvánított - szándék azonban végül is jogi akadályok miatt meghiúsult (a tervezett fúzió adatairól lásd táblázatunkat). Az R70 sajtótájékoztatóján a Mahler Projekt International igazgatójától, Thomas Erdmanntól megtudtuk, hogy már most újabb befektetési lehetőség után néznek Budapesten. Vagy irodaházat, vagy szállodát építenének. Erdmann nem tartotta kizártnak azt sem, hogy az R70-et elkészülte után szintén értékesítik. CZ. O.