Bő egy éven át tartott a benzin és a gázolaj ársapkája, ami az idő jelentős részében annyira elszakította az árat a piacitól, hogy jelentős Magyarországra irányuló benzinturizmus alakult ki. Ezt később korlátozták ugyan a forgalmi engedélyek bemutatásának előírásával, a kiskapuk azonban nehezen zárultak be, a piac szabályainak megfelelően az üzemanyag a jobban fizető helyek felé vándorolt, amíg csak ki nem ürültek a hazai kutak, és már nem is volt mivel feltölteni azokat.

Benzinárak a szomszédságban

A piaci ár visszaállításával aztán hamar rendeződtek a viszonyok, ám most a Forbes észrevette, hogy teljesen ellentétes folyamat zajlik.

A hazai benzinár átlagosan 641 forint, ami meghaladja összes szomszédunk átlagárát

a Holtankoljak.net adatai szerint.

Ráadásul van olyan szomszédunk, nevezetesen Szlovénia, ahol az ár alig haladja meg az egykori itthoni 480 forintos ársapkát a benzin esetében: mindössze 500 forintért adják literjét napi árfolyamon átszámítva az 1,24 eurós árat.

Szlovéniát Románia és Horvátország követi 532 illetve 536 forintos árral, utóbbival megegyező az ukrán árszint is, majd Ausztria jön 586 forinttal, aztán Szerbia 600 forinttal, végül Szlovákia 602 forinttal.

Indulhat a benzinturizmus

Természetesen előfordulhat olyan magyar kút, ahol esetleg látható 600 forint alatti ár, azonban érdemben még 620 alatti árat is alig találtunk,

így a külföldi benzinturizmus ismét indokolt, csak most fordítva: ha nincs messze a határ, vagy valaki eleve külföldre utazik, érdemes kint tankolnia.

Természetesen a valutaárfolyamra is oda kell figyelni, mivel nem mindegy, hogyan teszünk szert immár négy szomszéd esetében euróra, a három másik esetében a helyi valutára.

Ha bankkártyával fizetünk, viszonylag kis felár adódik,

azonban ha váltónál készpénzben vesszük meg a szükséges valutát, döntő az árfolyam, amit el tudunk érni, és az esetleges kezelési költségről sem szabad megfeledkezni.

Csökkenhet az olajimport

Mindennek van egy olyan gazdasági vonzata is, hogy míg az ársapkás időszakban rengeteg olajat kellett importálni, mivel az eladási volument erősen megdobta a benzinturizmus és a tartalékolás, növelve ezzel a fizetési mérleg hiányát, addig most még az országon áthaladó járművek is csak akkor tankolnak itt, ha fogytán az üzemanyaguk, így most a jóval alacsonyabb fogyasztás jóval kisebb olajimportot igényel.