Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Királlyá koronázzák II. Erzsébet fiát, III. Károlyt, ezért az egész világ szeme Londonra szegeződik ma. A 74 éves örökös már hivatalosan királlyá vált tavaly szeptemberben, amikor édesanyja meghalt, de most egy nagyszabású ceremóniával is megpecsételik az eseményt.

Először lesz jelen magyar államfő brit uralkodó koronázásán

Megkoronázzák szombaton III. Károlyt, az Egyesült Királyság és tizennégy további nemzetközösségi ország uralkodóját.

koronázási ceremónia közép-európai idő szerint szombaton 12 órakor lesz. Itt követheti élőben:

Az országban háromnapos ünnepséget tartanak, a koronázási ceremónia mellett utcabálokkal és nagyszabású felvonulással is készülnek a szervezők.

De mennyibe kerül az esemény?

Az új király állítólag kevésbé drága koronázást tervez, mert az Egyesült Királyságot

  • erős megélhetési válság,
  • és példátlan tiltakozási hullám sújtja.

Ezeknek az eseményeknek a teljes költsége csak hónappokkal vagy évekkel az esemény után válik csak elérhetővé, de az ünnepség szervezői szerint körülbelül 42,5 milliárd forintnyi fontba kerül az Euronews információi szerint.

Az esküvőkkel ellentétben – amelyet a királyi család fizet –, a koronázás állami rendezvény, így az adófizetők állják a cechet.

Az állampolgárok ezt az összeget uralkodói támogatás néven fizetik be a központi költségvetésbe.

A tavalyi évben ez az összeg egyébként közel 100 millió dollár volt, ami egy brit lakosra levetítve közel 600 forintot jelent. A befizetés nagy részét az ingatlanok fenntartására, a bérköltségekre, az utazási kiadásokra és a rendezvényekre fordítják.

A néhai Erzsébet királynő koronázása 1953-ban 1,5 millió fontba került. Ez az inflációval növelt mértékben 21 milliárd forintnak felel meg.

Károly koronázásának megduplázott ára leginkább a biztonsági költségeknek köszönhető, különösen a potenciális terrortámadás kockázata miatt – ami az 1950-es években még nem volt fontos kérdés.

III. Károly és felesége, Kamilla
III. Károly és felesége, Kamilla

Sokan nem örülnek az őrült költekezésnek

Mivel az Egyesült Királyságban a megélhetési költségek válsága miatt az élelmiszer- és energiaárak ugrásszerűen megemelkedtek az elmúlt időszakban, közben pedig sorra szűnnek meg a munkahelyek, az emberek emiatt a közösségi médiában kritikával illetik a királyi családot, amiért ilyen grandiózus eseményt szerveznek.

Az a tény, hogy Károly királynak megengedik, hogy pazarló koronázást tartson a megélhetési válság közepette, teljesen undorító

– írta egy Twitter-felhasználó kritizálva a rendezvényt.

„Nincs elég pénz az orvosokra, de erre milliókat elkölthetünk” – tette hozzá egy másik felhasználó.

A YouGov felmérése szerint a britek 51 százaléka úgy gondolja, hogy a koronázást nem az adófizetőknek kellene finanszírozniuk.

Kép: Getty Images, Sebastien Bozon

A királyi család is reagált a véleményekre, ezért „karcsúsítja ”az ünnepséget.

  • A ceremónia rövidebb lesz, mint II. Erzsébet királynőé.
  • Károly kevesebb embert is hív meg, körülbelül 2 200-an vesznek majd részt az eseményen, szemben Erzsébet királynő 1953-as koronázásával, ahol több mint 8 ezer vendég volt.
  • Az új király ráadásul katonai egyenruhát vesz majd fel az egyedi készítésű és igen drága koronázási öltözék helyett.

Néhányan, akik rajonganak a királyi családért, úgy gondolják, hogy megéri a pénzt. Ráadásul szerintük a szertartás világméretű televíziós jogai fedezik a költségeket, a koronázásra utazó turisták pedig fellendítik az ország gazdaságát is.

Súlyos dollármilliókért teregeti ki Harry herceg a családi szennyest

Arról valószínűleg egy pillanatig sem volt kétsége senkinek, hogy Harry herceg jövedelmező szerződést kötött a kiadójával, és nem két penny-ért meséli el a brit királyi család eddig eltitkolt történeteit Spare című önéletrajzi könyvében, amelyre kis túlzással egy világ kíváncsi. Az első nap eladási adatai máris rekordot döntöttek: utoljára egy másik híres brit Harry vonzott ennyi olvasót a könyvesboltokba. Bővebben →