„A nemzetközi energiaválság mindenkit alkalmazkodásra kényszerít, megköveteli, hogy az árak és a fenntarthatóság mellett legalább egyenértékű szempontként vegyük figyelembe az ellátás biztonságát is. Az Energiaügyi Minisztérium a súlyos kihívásokra adható választ minél szélesebb körben kész megvitatni annak érdekében, hogy Magyarországon megmaradjon az energiaellátás biztonsága, továbbra is biztosított legyen az átlagfogyasztás mértékéig a magyar családok számára a rezsicsökkentett energiaár, a vállalkozások és az önkormányzatok is kapjanak segítséget” – idézte a közlemény Lantos Csabát.

Az energiahordozók szankciós felára komolyan próbára tette az európai fogyasztókat, nagymértékben megnehezíti a települések helyzetét, gazdálkodását is. Az Energiaügyi Minisztérium a helyi problémák beazonosítása, a megoldási lehetőségek közös áttekintése céljából kínált fel egyeztetési lehetőséget az önkormányzati szövetségek számára. A nyugodt hangvételű, előremutató megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy az energiaellátás zavartalansága, a gazdaság és a közszolgáltatások működőképességének megőrzése közös nemzeti érdek – áll a közleményben.

Kiterjeszthetik az intézményi árfixálás lehetőségét az áramszolgáltatásra

Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár ágazati helyzetképet adva kiemelte: a jelenlegi fűtési szezonban a megtett lépéseknek köszönhetően Magyarország energiabiztonsága megoldottnak látszik, de készülni kell a következő télre is. 2030-ra másfélszeresére nőhet a hazai villamosenergia-igény, ami még inkább felértékeli a helyben elérhető energiaforrásokat. Az ágazati beruházásokat ezért elsősorban a hálózatfejlesztésekre, a megújulók további térnyerésére és az akkumulátoros tárolókapacitások kiépítésére érdemes összpontosítani – írták.

Az államtitkár hozzátette: az önkormányzati szereplők üdvözölték az egyeztetési kezdeményezést, egybehangzóan méltatták az intézményi földgázárak rögzítésének lehetőségét. A távhőszolgáltatáshoz és közvilágításhoz kapcsolódó működési, finanszírozási nehézségek mellett visszatérően említették a saját energetikai beruházásaik támogatásának és a helyhatóságoknál hiányzó energetikai szaktudás pótlásának szükségességét.

Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára az elhangzottakat összegezve a közlemény szerint kiemelt témaként azonosította be az intézményi árfixálás lehetőségének esetleges kiterjesztését az áramszolgáltatásra. A találkozón felvetett problémák sorába tartozik az önkormányzati gazdasági társaságok bevonása a kötelező gázmegtakarítással érintettek körébe.