Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Pénzügyminisztérium (PM) azt közölte az MTI-vel, hogy a politikus a rendezvényen kiemelte: a veszélyes nemzetközi környezet és a szankciók káros hatásai már a hitelminősítői besorolásokban is megjelennek, ugyanakkor Magyarországot még mindig két osztályzattal magasabbra sorolják, mint az elmúlt évtized elején.

A növekedéshez alapot ad, hogy a járvány hullámaival, az orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciós politika kihívásaival szemben ellenállónak bizonyult a magyar gazdaság - jelentette ki Varga Mihály, hozzátéve, hogy a legfrissebb adatok szerint 2022-ben a foglalkoztatottak átlagos létszáma megközelítette a 4,7 millió főt, ami 60 ezerrel több, mint 2021-ben.

A pénzügyminiszter kiemelte: a munkaerőpiacot támogatják a kormány munkahelyek megőrzését, valamint újak létrehozását ösztönző intézkedései. Ennek is köszönhető, hogy a munkanélküliségi ráta továbbra is 4 százalék alatti - tudatta. A GDP-bővülést húzhatja emellett az ipar, az építőipar és a beruházások erősödő teljesítménye is - fejtette ki.

A miniszter a közlemény szerint rámutatott: a kormány 2022 májusától folyamatosan stabilizációs intézkedéseket jelentett be annak érdekében, hogy csökkenő pályán tartsa az államadósságot és a költségvetési hiányt.

Ezeknek köszönhetően teljesült a 2022. évi hiánycél, míg az államadósságot nagyobb ütemben csökkentett a vártnál - hívta fel a figyelmet Varga Mihály, kiemelve, hogy a költségvetési hiányt idén 3,9 százalékra, az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított arányát 70 százalék alá javítják.

Hozzátették, hogy a kormány idén is folytatta az államadósság előtörlesztését: a sikeres kötvénykibocsátás után januárban 370 milliárd forintnyi adósságot törlesztett Magyarország. A lépéssel javult az államadósság futamideje és erősödött Magyarország pénzügyi stabilitása - írták.