Az egyik legfontosabb szakaszához érkezett az immár negyedik alkalommal meghirdetett Hungaricool termékverseny. Jelenleg is folyamatban van a szakmai zsűri döntése alapján versenyben maradt húsz vállalkozás alapos átvilágítása. A húsz vállalkozás közül kerülnek ki azok a győztes hazai cégek, amelyek termékeikkel megjelenhetnek az INTERSPAR áruházak és a SPAR online shop kínálatában.

A háttérben zajló, a legapróbb részletekre is kiterjedő, mind a versenyben maradt vállalkozásokat, mind a termékeiket érintő átvilágítás még tart. Eddig erről a folyamatról keveset tudhattunk, ám a Napi.hu érdeklődésére a szervezőktől megtudtunk néhány fontos részletet.

A Hungaricool győztesei magabiztosan vehetik be a piacot

A SPAR Magyarország Kft. megkeresésünkre kiemelte, hogy a Hungaricool keretében kiválasztott győztes pályázó cégek átvilágítása mellett a termékek részletes vizsgálata is folyamatban van.

A vállalkozások működésére, pénzügyi helyzetére kiterjedő értékelés mellett a termékeknek alapos, mindenre kiterjedő vizsgálatára is a versenynek ebben a kevésbé látványos, ám annál fontosabb szakaszában kerül sor.

Kérdésünkre a szervezők elárultak néhány alapvető szempontot. A pályázó kisvállalkozások átvilágítása során az auditorok vizsgálata kiterjed

  • a vállalkozás pénzügyi adataira;
  • a cég hátterére;
  • a termékek várható keresletére;
  • a lehetséges célpiacokra;
  • a pályázó termékéhez hasonló – ha van ilyen – termékek piacképességére;
  • valamint arra, hogy a termék elhelyezhető-e versenyképesen az áruházak pocain.
A Hungaricool termékverseny szakmai zsűrije
A Hungaricool termékverseny szakmai zsűrije
Kép: Spar Magyarország

Az elérhető adatbázisokra támaszkodó audit során nem szempont a pályázó vállalkozás hitelképessége, de a gazdasági teljesítménye már mérvadó. Alapvető feltétel, hogy a versenyzőnek ne legyen köztartozása és az adófizetés is pontosan történjen. A Hungaricool átvilágítási folyamata során felmerülhetnek olyan kritériumok is, amelyek akadályozzák a továbblépést, így a lemorzsolódás is nő.

Komoly segítséget kapnak a vállalkozások

A termékek vizsgálata során a minőség ellenőrzése mellett szintén kiemelt szempont a termékek címkézése. A SPAR kérdésünkre arra hívta fel a figyelmet, hogy

a korábbi Hungaricool versenyek tapasztalatai azt mutatják, a leggyakrabban előforduló, javításra szoruló hibák a termékek címkéjét érintik.

A terméken a laboratóriumi vizsgálatokat sokszor a szervezők végzik el elsőként. Esetenként a csomagolás és a kiszerelés nem átgondolt fejlesztése szokott hibaként felmerülni.

A szervezők a Napi.hu kérdésére a leggyakrabban felmerülő hiányosságok közül kiemelték, hogy a termékek energiaérték táblázatát a pályázók a laborvizsgálat hiányában sokszor a Magyar Élelmiszerkönyv alapján építik fel, ugyanakkor megesik, hogy nem vesznek figyelembe bizonyos alapvető dolgokat.

Példaként említették, az egyik legemlékezetesebb esetet: a termék egy cukormentes ketchup, amelynél a paradicsom cukortartalmát nem vette figyelembe a szállító, így az nem volt feltüntetve a címkén sem.

A HACCP, vagyis a nemzetközileg alkalmazott minőségbiztosítási rendszer az élelmiszer-biztonság szempontjából alapkövetelmény az élelmiszeriparban, emellett a minőségügyi vizsgálatainknak is az egyik első állomása.

A Hungaricool verseny egyik fontos szempontja, hogy a szervezők a pontos dokumentáció kialakításában is segítséget nyújtanak a vállalkozásnak. Ez a szemlélet ugyanis garanciát jelent a minőségi és élelmiszer-biztonsági követelmények betartására.

Az átvilágítást követő tárgyalások során olyan feltételekről is egyeztetnek a szervezők, amelyek a pályázó kisvállalkozók számára eddig nem voltak ismertek. A SPAR kiemelte: a győztesek eddig minden akadályt remekül vettek.

A verseny egyben az élelmiszeripar pillanatképe

Az elmúlt három Hungaricool versennyel összehasonlítva a jelenleg zajló megmérettetés tapasztalatairól a szervezők kérdésünkre arra hívták fel a figyelmet, hogy idén kevesebb volt az innováció a pályázók termékei között.

Fördös Zé a Hungaricool zsűrijében
Fördös Zé a Hungaricool zsűrijében
Kép: Spar Magyarország

A korábbi években több olyan termék került a zsűri elé, amely kategóriájában az alacsonyabb árkategóriába tartozott. A Hungaricool minden évben rámutat bizonyos sajátosságokra, ami érthető, mivel a kisvállalkozói pályázatok jellemzően pillanatképei is az élelmiszeriparnak.

A termékverseny nyerteseire komoly szintlépés is vár

A Hungaricool leendő nyerteseinek nemcsak a termékük garantált piaci jelenlétét teszik lehetővé a szervezők, de a vállalkozás is magasabb fokozatra kapcsolhat. A Hungaricool versenyhez aktív szerepvállalásával csatlakozott a tavalyi évben a K&H Bank is. A pénzintézet a Napi.hu-nak kiemelte:

a programban a pénzügyi tervezésben való tanácsadással, illetve tényleges finanszírozási megoldásokkal támogatják a nyerteseket.

Ez azt jelenti, hogy a győzteseket személyre szabott pénzügyi tanácsadással és finanszírozással is segítik a szintlépésben. Ezáltal egy egyedülálló üzleti lehetőséget kínálnak a nyerteseknek, mivel a SPAR Beszállítói Akadémia része a pénzügyi szaktanácsadás is.

A likviditási kockázat nem leküzdhetetlen akadály többé

A bank azért vállalt támogatást a finanszírozásban is, mert sok vállalkozó számára a szintlépés lehetősége egyben likviditási kockázatot is hordoz. Ez nem meglepő, hiszen sok esetben a megszokott gyártási mennyiség sokszorosát kell vállalnia az új beszállítónak a SPAR felé. A teljesítéshez gyakran új beruházásra van szükség, amelyet nem feltétlenül tudnak a vállalkozások saját erőből megfinanszírozni. Ezért van annak nagy jelentősége, hogy ebben a szakaszban a K&H finanszírozási segítséget tud nyújtani.

A nyertesek figyelmét így kevésbé vonják el a pénzügyi kihívások, ezzel a beszállítói kötelezettségük további feltételeinek teljesítésére koncentrálhatnak.

A finanszírozási lehetőségek kialakítása érdekében a pénzintézet is elvégzi a vállalkozás átvilágítását, ám az alapvető elvárások betartása mellett nincs a pályázóknak különösebb teendőjük.

A kiválasztás során a pénzügyi szempontok mellett azt is figyelembe veszi a bank, hogy a vállalkozás mekkora hangsúlyt fordít az innovációra és a fenntarthatóságra.

A banki finanszírozás nagy segítség ahhoz, hogy olyan fejlesztések valósulhassanak meg, amelyek elengedhetetlenek a megfelelő minőség eléréséhez és a várhatóan elkerülhetetlen, jelentős kapacitásbővítéshez. Ez utóbbi hatalmas kihívás, hiszen teljesen más egy termelői piacon árulni a terméket, mint egy országos élelmiszerüzlet-láncba kerülni, ahol folyamatosan tartani is kell a minőségi elvárásokat.

K&H Bank válaszában kiemelte: „Vezető pénzintézetként hisszük, nemcsak arra kell törekednünk, hogy a több mint százezer vállalkozói ügyfelünk igényeit innovatív termékekkel és szolgáltatásokkal elégítsük ki, hanem arra is, hogy ösztönözzük minél több egészséges és életrevaló új vállalkozás indulását, a már működő vállalkozásokat pedig segítsük a fejlődésben, a növekedésben.”

A cikk megjelenését a SPAR Magyarország támogatta.