A legújabb bejelenés szerint most már tényleg közel állunk a megállapodáshoz Brüsszellel az uniós források ügyében. Magyarország a helyreállítást és az ellenállóképesség javítását célzó uniós alap lehívását akadályozó minden vitás kérdésben igyekszik megállapodni az Európai Bizottsággal – jelentette ki kedden Navracsics Tibor Brüsszelben. Vagyis még mindig zajlik a küzdelem.

Az uniós forrásokért felelős miniszter hozzátette: hazánk nem adja fel, hogy az Európai Bizottság által támasztott összes mérföldkövet teljesítse, így mielőbb hozzájusson az uniós pénzekhez. Navracsics Tibor tájékoztatása alapján most épp az egyetemi kuratóriumok ügye az egyik vitás pont, hogy ezek tagságában pontosan mely közigazgatási pozíciók okoznak összeférhetetlenséget.

Navracsics Tibor most először nem optimista

„Kölcsönös megértésre törekvő beszélgetés történt az uniós költségvetési ellenőrző bizottsággal, ahol mi elmondtuk az európai uniós források felhasználásának rendjét és alapvető szempontjait. Az európai parlamenti bizottság tagjai kérdezhettek. (….) Érezhető volt, hogy egyrészt sajnálatosan nem olvasták azokat a háttéranyagokat, amelyeket az alapos információk érdekében előzetesen elküldtünk a számukra. Számos fontos képviselőnél elmondhatjuk, hogy a politikai előítéletek befolyásolták a véleményalkotást, emiatt a kérdéseknél tényszerű tévedések is előfordultak” – számolt be sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor az uniós költségvetési ellenőrző bizottsággal történő egyeztetések után.

A nyárnál előbb nem lesznek itt az uniós források

Navracsics Tibor a hétvégi Ludovika Fesztiválon a magyar igazságügyi reform sorsáról pedig azt árulta el, hogy jelenleg várjuk az Európai Bizottság írásos válaszát a magyar igazságügyi reformcsomaggal kapcsolatban. Vagyis a tárgyalások jelenlegi állásából Navracsics Tibor arra következtet, hogy az uniós forrásokhoz a nyárnál előbb nem juthat hozzá Magyarország.

Az országgyűlés május elején fogadta el az igazságügyi reformcsomagot, amelynek fő célja az uniós kohéziós források felszabadítása. Ezzel kapcsolatban Magyarország most épp az Európai Bizottság hivatalos értékelését várja. Navracsics Tibor szerint elképzelhető, hogy Brüsszelnek lesz újabb kérése az igazságügyi reformcsomaggal kapcsolatban, ám akkor tárgyalunk tovább.

A hazánkkal szemben számos kritikát megfogalmazó Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos a csomag elfogadását a következőképpen kommentálta: ez egy nagyon jó lépés, Magyarország megfelelően reagált. Ugyanakkor azt is egyértelművé tette, a csomag csak négy szupermérföldkövet jelent abból a huszonhétből, amelyet a tagállamok előírtak Magyarországnak.

Amennyiben az Európai Bizottság pozitívan értékelné az igazságügyi reformcsomagot, és nem szab további technikai feltételeket a pénz folyósításához, akkor a 22 milliárd euróból mintegy 13 milliárd euró szabadulna fel.

Gulyás Gergely: Magyarország mindenben jól megfelelt, járnak az EU-s pénzek

A legutóbbi, május 11-i kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: az Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta az igazságügyi törvény módosítását, ezzel a magyar kormány néhány héten belül mindenben meg fog felelni a kohéziós pénzek kérdésében. Amiben megegyeztek, azt teljesítették, az Európai Bizottság elfogadta a módosítást.

Nem kizárt a nyári utalás

Varga Judit igazságügyi tárcavezető, a másik brüsszeli csatába küldött miniszter a maga részéről április végén tette közzé a győzelmi jelentést. Szerinte végre teljesítettük, amit a pénzekért cserébe kért az EU miután lezárultak az igazságszolgáltatási vállalásokkal kapcsolatos technikai tárgyalások a bizottsággal. Ezt maga Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos is megerősítette.

Magyarország az év elejétől az igazságügyi csomagot tekintette prioritásnak a kohéziós forrásokhoz és a helyreállítási alapokhoz való hozzájutás érdekében. Most egy nagyon fontos állomáshoz érkeztünk a jogi szakemberek, a bírói egyesületeknek, érdekvédelmi szervezeteknek többhónapos együttműködésének, munkájának köszönhetően – jelentette ki a múlt hónap végén Varga Judit.

Az igazságügyi miniszter hozzáfűzte: az igazságügyi csomaggal kapcsolatban már nem számít újabb feltételekre az Európai Bizottságtól, ugyanakkor tart még politikai nyomástól. Nem sokkal ez előtt Navracsics Tibor úgy fogalmazott: nagyon közel az uniós tárgyalások lezárása, bár az sem tragédia, ha csupán az év második felében jönnek meg a brüsszeli források.

Ha tudjuk tartani a menetrendet, akkor nem kizárt, hogy a nyár folyamán már a források technikailag megérkezhetnek Magyarországra

– jelentette ki Navracsics Tibor idén márciusban. Pár nappal korábban kivételesen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is megnyilvánult a témában: „a kohéziós források jó eséllyel nyárig megérkezhetnek” – mondta el egy konferencián.

Amikor még azt mondták, hogy a pénzek már itt lesznek

Ugorva egyet az időben, érdemes megemlíteni, hogy tavaly november legvégén egyszerre két fontos ügyben is döntés született Brüsszelben Magyarországgal kapcsolatban. Az Európai Bizottság akkor egyfelől elfogadta a magyar helyreállítási programot. Miközben arra is javaslatot tett az Európai Tanácsnak, hogy függesszenek fel a felzárkóztatási forrásokból 7,5 milliárd eurót.

Ahhoz, hogy feloldják ennek a 7,5 milliárdnyi eurónak a befagyasztását, már akkor is arról volt szó, hogy a magyar kormánynak egy 27 pontból álló feltétellistát kell teljesítenie. Ebből addigra (tavaly novemberre) már 17-et végrehajtott a magyar kormány, ám Brüsszel még mindig csak részben volt elégedett a magyar teljesítménnyel. 27-től 27 mérföldkő maradéktalan teljesülését kérte.

Az akkori nyilatkozatok alapján a magyar kormány optimista volt az ügyben, és már tavaly novemberben arra számított, hogy az uniós források az idei első negyedév végén érkeznek. Navracsics Tibor anno azt nyilatkozta, hogy érzése szerint mindent megtett azért, hogy Magyarország megkapja a neki járó uniós forrásokat, és ezek már várhatóan 2023-ban érkeznek.

Brüsszeli pénzeket kívánt a kormány a fa alá

Navracsics 2022 októberében arról beszélt az Indexnek, hogy a magyar fél teljesíti a Brüsszel felé tett vállalásait, ezért bizakodó az uniós megállapodással kapcsolatban. Reális célnak tartja, hogy november-decemberig zöldre váltson a lámpa, és Magyarország hozzáférjen a 2021–2027-es kohéziós támogatásokhoz, illetve a helyreállítási alap neki járó részéhez.

Tehát a miniszter akkor még úgy vélte, betehetjük a karácsonyfa alá az uniós forrásokat. 

A bizottsággal való megállapodás érdekében benyújtott törvénycsomagokból ötöt már elfogadott az Országgyűlés, ebből négyet ki is hirdettünk. Ezzel vállalásaink kétharmadát már teljesítettük is. A munkát folytatjuk!

– tette közzé szintén tavaly októberben hivatalos Facebook-oldalán Varga Judit, miután megjelent uniós forrásokat ellenőrző a nagy korrupcióellenes magyar törvénycsomag.

Ez volt az a bizottsággal kötött megállapodások alapján benyújtott giga jogszabálycsomag, amely az Integritás Hatóság és Korrupcióellenes Munkacsoport tevékenységét szabta meg. A két szervezet mindenekelőtt arra hivatott, hogy felszámolja – a brüsszeli aggályok szerint – az országban tapasztalható korrupciót, és éberen őrködjön az uniós források tisztességes felhasználása felett.

Optimizmus, töretlen optimizmus

2022 júliusában újabb nagy nyilatkozathullámot tartott a kormány, akkor Navracsics Tibor többek között arról értekezett, hogy már egy éve folynak tárgyalások technikai szinten az új operatív programok előkészítéséről, valamint az újjáépítési alap pénzeinek lehívásával kapcsolatban. Másrészt létezik a jogállami eljárás, amelyek Navracsics Tibor szerint különböző típusú problémák.

Brüsszelben tárgyalópartnerei akkor arról tájékoztatták Navracsics Tibort, hogy az uniós pénzek befagyasztásának nincs köze a gyermekvédelmi törvényhez. A jogállamisággal kapcsolatos vitákat Navracsics Tibor politikai vagy politikaibb jellegű vitának tartja, a történet másik része szerinte intézményibb jellegű, ami tisztázással, adott esetben jogszabály-módosítással egyértelműbbé tehető.

A miniszter tavaly júliusban egy interjúban azt nyilatkozta: ő optimista és úgy látja, hogy már ősszel meg tud állapodni Magyarország az unióval. Itt most 2022 őszéről beszélünk.

„Az év második felében a kormány megköti a partnerségi megállapodást az Európai Unióval, így megnyílik a lehetőség az uniós források kifizetésére. Mintegy tízezermilliárd forintnyi forrás érkezik az operatív programok keretében, a vidékfejlesztési források pedig további négyezermilliárd forintot jelentenek" – közölte Navracsics Tibor egy tavaly júniusi sajtótájékoztatón.

A garancia

Egy évvel ezelőtt napra pontosan az a szalagcím szaladt végig a sajtón, hogy Navracsics Tibor szerint ő maga a garancia arra, hogy sikerül megállapodni az uniós forrásokról. Az ötödik Orbán-kormány megalakulása előtti május közepi miniszteri meghallgatásán tett először arra vonatkozó kijelentést Navracsics Tibor, hogy megszerzi az uniós pénzeket. Körülbelül fél éven belül – ígérte.

Magyarország jellemzően mindig hatékonyan hívta le az uniós forrásokat

– csak egy mondat a miniszteri meghallgatásról.