A kormánypárti politikus kiemelte, a rezsicsökkentés minden magyar családnak havi átlagban 181 ezer forintos megtakarítást jelent, és ennek köszönhető, hogy az uniós tagállamok közül Magyarországon jutnak a legolcsóbban áramhoz és gázhoz a háztartások.

Németh Szilárd a palackos, tartályos vagy úgynevezett falugázt használók problémáiról szólva elmondta, gyakran nincs elég palack, és kialakult egy olyan gyakorlat is, hogy

a 11,5 kilogrammos töltőtömeg helyett csak 10,9 kilogrammosat árulnak, ami így nem rezsivédett.

A kormánybiztos jelezte, a kormány, a Fidesz és a KDNP-frakció, valamint a szolgáltatók támogatásával törvényjavaslatot készül benyújtani, ami rendezi ezt a helyzetet.

Vissza kell térni a 11,5 kilogrammos töltőtömegre, aminek nem lehet magasabb az ára, mint a 10,9 kilogrammosé, és mindenhová, ahol erre szükség van, el kell jutnia a PB-gázpalacknak. Egyszerre kell fenntartani az ellátásbiztonságot és a megfizethetőséget – fejtette ki.

Elmondta, a Paks által biztosított energia miatt tud a kormány olcsó villamosenergiát biztosítani. Paks a rezsicsökkentés fenntartásának kulcsa - húzta alá.