Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem kell „beadniuk” a lakásukat a tulajdonosoknak a társasházi vagyonba, a közösségi médiában viharos gyorsasággal terjedő, erről szóló hír álhír. A napokban többen is találkozhattak azzal a Facebook-bejegyzéssel, amiben azt állítják, hogy egy 2021-ben elfogadott törvény értelmében 2023. júliusától a társasház jogi személy lesz.

A fakenews szerint a törvény értelmében a lakások tulajdonjoga a társasházak vagyonának része lehet, hasonlóan a kft.-k alapításakor betett törzstőkéhez. A valóságban a társasháznak nincs önálló vagyona, mindössze a lakók által befizetett közös költségből és az egyéb, tulajdonosok által megszavazott célbefizetésekből gazdálkodhat.

Ne higgyen a közösségi médiuában terjedő álhíreknek, nincs olyan törvény, ami arra kötelezné a tulajdonosokat, amely a tulajdonjogukat elvenné és a társasházi vagyon részévé tenné
Ne higgyen a közösségi médiában terjedő álhíreknek! Nem létezik olyan törvény, amely elvenné és a társasházi vagyon részévé tenné a tulajdonosok lakását
Kép: Napi.hu

– Az Országgyűlés valóban elfogadott egy törvényt 2021-ben, aminek a célja, hogy egy egységes törvényben szabályozza a teljes vagy korlátozott jogalanyisággal rendelkező jogalanyok – például cégek, egyesületek, társasházak – nyilvántartását, bejegyzésüket a nyilvántartásba és az ezzel összefüggő pereket – hívta fel a figyelmet Kovács Krisztián ügyvéd, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Kiemelte:

Nincs tehát szó arról, hogy ezeknek a nyilvántartott szervezeteknek a részletszabályait ez a törvény érintené, minden ezzel kapcsolatos híresztelés alaptalan.

Arról van mindössze szó, hogy a törvény egységesíti hogyan és mikor létesülhetnek ilyen jogi személyek és hol találhatók meg az iratai. Erre azért van szükség, mert a nyilvántartásra vonatkozó szabályok most több mint 20 különböző törvényben találhatók meg, eltérő szabályokkal.

Az egyes szervezetek külön szabályait ezt követően is külön törvényekben szabályozzák, ez nem változik. A szakértő kitért rá, hogy a szakma eddig is elképzelhetetlennek tartotta, hogy a 2023 júliusi időpontban hatályba lépjen a törvény, mivel addigra nem is lehetne minden részletszabályt megalkotni.

Ez be is igazolódott: 2023. április 12-én a kormány honlapjára felkerült egy salátatörvény-tervezet az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról, amely kimondja, hogy nem lép hatályba 2023. július 1. napján az egységes jogi személy törvény, várhatóan csak 2026-tól.

A társasházak vagyona a tulajdonosok önként befizetett pénze

A magyarországi lakásállomány mindössze 7,5 százaléka önálló vagyonnal rendelkező lakásszövetkezeti lakás, a többi társasházként működik. A társasház nem jogi személy, és kizárólag azzal a pénzzel gazdálkodhat, amit a tulajdonosok befizettek. Bővebben>>>