A University of Texas kismolekulás hatóanyaga még erősen hizlaló étrend mellett is képes testtömegcsökkenést eredményezni – írja az Orvostovábbképző Szemle.

Mint írják: az University of Texas kutatói szerint az állatoknál kismolekulás fogyasztószer hatékonynak bizonyult a kifejezetten egészségtelen, hizlaló értend mellett is.

Hizlaló étrend mellett is hatékony 

Kutatók először azt kezdték el vizsgálni, hogy egészen pontosan hogyan befolyásolja a magnézium a sejtekben található mitokondriumok energiatermelő mechanizmusait. A magnézium több szempontból is rendkívüli fontos a megfelelő egészségi állapot fenntartásához, így csontképződésben betöltött szerepe mellett például a vércukorszint és a vérnyomás szabályozásában is részt vesz. A kutatók arra figyeltek fel, hogy túl sok magnézium bevitelével a mitokondriumokban, a sejtek erőműveiben az energiatermelés elkezd lelassulni.

Olyan, mintha benyomnánk a féket, az energiatermelés üteme visszaesik

– mondta Travis R. Madaris.

A kutatók az állatoknál azt tapasztalták, hogy az MRS2 gén deléciója lehet a kulcs: ez a gén felelős a mitokondriumokba irányuló magnéziumtranszport szabályozásáért.

Amikor az MRS2 gén deléciójával leállították a magnéziumtranszportot, a cukrok és zsírok sokkal jobb hatásfokú metabolizmusát tapasztalták, melynek eredményeképpen a vizsgált egerek soványabbak és egészségesebbek lettek úgy, hogy kifejezetten hizlaló úgynevezett nyugati típusú étrenden tartották őket.

Ezt az egészségtelen, cukrokban és zsírokban gazdag étrendet az egerek hosszú időn keresztül kapták, a máj és zsírszövetek vizsgálata alapján azonban mégsem alakult ki náluk sem zsírmáj, sem elhízás (obezitás), sem 2-es típusú cukorbetegség.

Ezt követően a kutatók egy olyan kismolekulás hatóanyagot fejlesztettek ki, amelynek pontosan a fentiekben leírt mechanizmus biztosítása a feladata: korlátozza a mitokondriumokba szállított magnézium mennyiségét. A CPACC névre keresztelt hatóanyagra a University of Texas (UT Health San Antonio) máris szabadalmi védettséget kért.

Rengeteg betegség kockázatát csökkenti

Az ismertetett eredmények hosszú évek kutatómunkájának eredményei. Egy olyan gyógyszer, amely képes lenne a szív-érrendszeri betegségek, mint például a szívroham és a stroke kockázatának csökkentésére, egyben a zsírmáj talaján kialakuló májrák incidenciáját is csökkentené, óriási jelentőséggel bírna, ezért a továbbiakban is folytatjuk a készítmény fejlesztését – mondta a kutatási programot vezető Madesh Muniswamy professzor.